Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 3. (Budapest, 1956)

Dr. OLÁH ANDOR: Népi orvoslás, orvostörténet, orvostudomány. (A népi orvoslás kutatásának orvostörténeti jelentősége)

és babonával együtt eltűnik, másik (pozitív) része a modern egészségügyi ismeretekkel együtt a nép modern egészségügyi kultúráját alkotja. Magárahagyottból önállóvá válik a nép. Öntevékenysége kétirányú: a) az öngyógyítás nem szűnik meg, de most már a modern egészségügyi kultúra birtokában ismeri a társadalom tagja az öngyógyítás határait, tudja, mikor van szüksége orvosra; b) az orvos segítőtársa a népegészségügyi feladatok elvégzésében (megelőzés, járványrendszabályok stb.). Egyszóval társadalomépítő munkát végez, nem lázongó kuruc többé. 5. A modern orvostudomány problémája. Miközben ctZ orvos és orvostudomány a fenti pozitív értelemben hat a társadalomra, azaz tanulja a népi orvoslás nyelvét, szót ért a beteggel és a néppel, vizsgálatnak veti alá, értékeli a népi orvoslást: eközben nemcsak a társadalom változik meg, hanem az orvostudomány és az orvos is. A természetes és egyszerű modern orvostudomány dolga után lát: a) új hatóanyagok és gyógy el járások birtokába jut, b) új magyar orvosi szaknyelven beszél, c) történelmi szempontokon alapuló hatásos egészségügyi nevelést folytat, d) modern egészségügyi kultúra birtokába juttatja a népet, de nem kényszeríti, erőszakolja rá, hanem a nép a történelmi szemponton alapuló, magyar nyelven folyó egészségügyi nevelés hatására, mint a kultúrközösség tagja, öntudatos tevékenységgel lemond a népi orvoslás negatívumairól és pozitív részéből kialakítja a modern egészségügyi kultúráját. Ebben az egész átalakulásban és fejlődésben döntő szerep jut a formájában és tartalmában részben átalakult magyar orvostörténetnek. A szakemberek szobatudománya nemzeti feladatot kap.