Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 2. (Budapest, 1956)
NATTER-NÁD MIKSA: A juniperus felhasználása az ókortól napjainkig
szerelemé, amit kifejez az a régi belgiumi szólás-mondás is, hogy a gyermeket nem a gólya hozza, hanem az a rozmaringbokorban terem. # Meg kell itt említenem, hogy a sabina gyümölcsészeti szempontból sem kívánatos a gyümölcsöskertben. A Bonstedt szerkesztésében megjelent Parey-féle ,,Blumengärtnerei : ' arra utal, hogy a sabinát a körtefák közelében nem szabad ültetni, mert a körtefát is könnyen megtámadhatja a „Gitterrost", tehát a Gymnosporangium sabinae nevű rozsda, amely a nehéz szagú borókán sajátos, orsó alakú duzzanatokat fejleszt. A bennük levő évelő gombafonálzatból májusban sűrűn egymás mellett törnek elő a szarv alakú, 1—2 cm hosszú, nedves időben kocsonyásan felduzzadó spóratelepek. A sárga sporidiumok a szél útján a körtefa leveleire kerülnek és ott narancssárga, fillér nagyságú foltokat idéznek elő és idő előtti levélhullást okoznak, ami azután a termést is veszélyezteti. Ez a rozsda Amerikában máris rendkívül hátrányos a gyümölcs, illetve a körtetermesztésre. A Juniperus sabina-hoz hasonló, de nem annyira kellemetlen szagú és nem is mérges a Juniperus virginiana, a virginiai boróka, vagy virginiai cédrusfa, a „red cedar", amely ÉszakAmerikában Floridáig és Űj-Mexikóig terem. Dísznövényül 1664-ben hozták Európába, de itt elkorcsosodott, cserjeszerű lett, hazájában ellenben tekintélyes fa, olykor 30 méter magasra is megnő. Tobozbogyója szabálytalan alakú, felálló barnásibolya színű és fehér csíkos. Amerika őslakói, az indiánok valaminemű gyógyszert készítettek belőle. Fája pirosasbarna, megszáradva jó szagú, könnyűsége ellenére is igen tartós és a szuvak alig bántják. Ezért hajópadlót, zsindelyt, különféle bútort, dongát készítenek belőle, de főként szivardobozt és iróniát. Az európai ceruzagyárak évenként több ezer köbméter virginiai borókafát használtak fel az irónok burkául, sőt a németországi iróngyárak nagyobb területen meg is telepítették a virginiai borókát. Az a kellemes illat, amit ceruzafaragáskor érez az ember, nem cédrus, mint általában hiszik, de a virginiai borókafának a szaga. Irónok fájául különben a Bermudaszigeteken honos, szintén vöröses fájú Juniperus bermudiana-t
