Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 2. (Budapest, 1956)

NATTER-NÁD MIKSA: A juniperus felhasználása az ókortól napjainkig

ling király, valószínűleg Jámbor Lajos adta ki 795 körül. A savina megtalálható az első magyar nyelvemlékünkről, a Halotti beszédről nevezetes Pray-kódex egészségügyi szabályaiban is. A kódex a XII. és a XIII. század fordulóján készült. Ezután Melius Péter Herbáriumában, majd a tizenhét évvel később, 1595-ben megjelent Beythe András Fives könyvében találkozunk a sabinával, amelyről a két legrégibb magyar nyelvű füveskönyvünkben a következők olvashatók: „Senyvet, rothadt vért viszön a vizeletön, ha borban meg iszod. Aszszonyember méhében az élő gyermeket meg öli és a ho'tat kiűzi. Borban és mézben ha iszod sárgaságot gyogyit. Levelével ha náthásokat fistölsz, meg gyógyulnak. Ha mézben meg főzöd az sabinát, minden feketségöt rútságot el tisztit ha kenyöd vele. Terhes asszonyállatot ne fistolj vele, mert meg öli és ki űzi a gyermeköt." Mind a két füveskönyvünk „Boldogasszony ágá"-nak is nevezte a magzatűző sabinát. Ez az elnevezés azonban nem helyénvaló, mert a magyar mitológia szerint a Boldogasszony a szülő nők védője és oltalmazója volt és nem a magzat elvesztője. A Fűszeres könyv mindahhoz, amit füveskönyveink írtak róla, még hozzátette, hogy a moly ellen az álló ruhák közé is szokták rakni, nemkülönben a gabonahombárok közepére is markonként beteszik, hogy azokat a „siséktől", a zsizsikektől megoltalmazzák. Kováts Mihály, orvos doktor, „a Pesti Tudomány Mindenség Orvos Tehetségének tagja" 1835-ben megjelent „Magyar patika" című könyvében a sabinával foglalkozva megjegyezte, hogy az orvosok ritkán és minduntalan nagy vigyázattal alkalmazzák a sabinát, a lóciprust, és inkább külsőképpen használják. Szerinte Anton Haen, a hollandiai származású orvos, Mária Terézia udvari orvosa, aki 1754-ben Bécsben megalapította híres klinikáját, égett borban áztatott sabina levelekből, mint tisztító és rothadás elleni szerből borogatást adatott a „csontfene és hátgerincfene ellen" és ugyancsak sabina levet, mint égető szert alkalmazott „orrcsombókok, vagyis nasipolypusok" esetében; végül pedig arra utal, hogy „a sabina olaját, amely szertelen, csípős, tü-