Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 2. (Budapest, 1956)
Dr. DADAY ANDRÁS: Az első magyar fürdőügyi tanulmányút
helyen hevenyészett épületben volt elhelyezve a néhány fakad, melybe a vizet vödrökkel hordták, vagy facsatornán keresztül juttatták el. A szegény ember, hogy ne kerüljön pénzbe a fürdés, gödröt ásott és az abban felgyülemlett gyógyvizet használta. Ha a gyógyvíz történetesen közel volt valamelyik községhez vagy városhoz, a fürdőzők ott szállásolták el magukat, különben deszkabódé, lombsátor szolgált lakásni, a berendezés pedig, a nélkülözhetetlen fekvő és ülő alkotmányból meg asztalból állt. Az élelmet szabad tűzön készítették el. Nagy haladást jelentett fürdőink életében a kőből épült fürdőház, kőből épült szállás és a kő közé foglalt gyógyforrás. Ha azonban a kőépítkezés nem történt kellő körültekintéssel, sokszor akadálya volt a fejlődésnek, mert a fürdőtulajdonosok nehezen szánták rá magukat jókarban levő épületeik lebontására, s arrább építésére. A kőfürdőház és szállás berendezése már nem maradhatott olyan primitív, mint előbb. A kényelemre, csínre is gondolni kellett. Rövidesen sor került ezután a környezet rendezésére, sétautak létesítésére, árnyékadó fák és virágok ültetésére. Ha a fürdő, a lakásviszonyok és az ellátás megfelelő volt, a betegeken kívül a pihenésre és szórakozásra vágyódók is szívesen jöttek. Ezek mulattatásáról külön kellett gondoskodni, így szükségképpen épült fel a kaszinó, színház, zene- és étterem. Ezek az építkezések már a vízszolgáltatás, világítás módosítását vonták maguk után. Mindezektől függetlenül gondoskodni kellett a fürdő könnyű megközelítéséről, postáról, telefonról stb. A fürdők röviden ismertetett fokozatos fejlődése néha egy évszázadig is eltartott és csak ott következhetett be zökkenés nélkül, ahol a tulajdonos megfelelő anyagiakkal rendelkezett. Hiszen a 3—4 hónapra tervezett fürdőidényt könnyen tönkretehette a járvány, esős idő, a háborús hangulat, nem egyszer pedig a tűz-víz pusztítása. Mivel a tőkebefektetés ilyenformán nagy kockázattal járt, a tulajdonosok nagyon meggondoltan hajtottak végre egy-egy itjítást s hogy annak terhétől szabaduljanak, legszívesebben