Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 1. (Budapest, 1955)

Dr. BENCZE JÓZSEF: Vas megye kórházainak (ispotály) 700 éves története

mellé, valamennyi feredős legények, barbélok, 8 napigh azok­nak gyógyításokra, akiken van, rendeltettek." A ragályos betegek gyógyítására és ellátására nemesi telkek szerint 4—4 osztrák tallér, jobbágy telkek szerint 2 tallér kü­lön dézsmát vetettek ki, amelyet természetben is be lehetett szolgáltatni. Vak Bottyán kuruc generálisnak ezt az intézke­dését a császári hadak vezére, Nádasdy Ferenc tábornok is jó­váhagyta azzal a toldással, hogy az egész dézsmapénz a ragá­lyos lazarétumokat, ispotályokat, illesse. Napoleon seregei 1809 tavaszán vonultak be Vas, Sopron és Zala megye területére. Parancsnokuk Charpentier generális volt. A korabeli városi protokollum könyvben ez áll: „Száz szekerén, 520 személyekből álló különféle karakterbéli és na­gyon megsebesített franciák hozattattak Tisztelendő Páter Do­minikánusok Szent Mártoni klastromjokba és ottan akik élet­revalók voltak, kúráltattak." A sebesülteket Gallen nevű francia ezredorvos kezelte, há­rom katona felcserével, de segédkezni kellett napi 6 órán ke­resztül dr. Komáromi János megyei fizikusnak és dr. Szalay városi orvosnak is. A francia sebesültek jó része 5—6 hónap leforgása után visszatért hazájába, de kisebb részük itt maradt és ma is sok francia családi név viseli emléküket. A Domonkos rendház pedig ettől az időtől fogva 40 eszten­dőn keresztül szakadatlanul kórház maradt, mert a francia se­regek kivonulását kisebb kolera- és tífuszjárvány követte. Fel­jegyzések szerint 50 és 150 között ingadozott az ott ápolt be­tegek száma. A felhasznált gyógyszerekért a város 20—30 fo­rintot fizetett ki a patikáros mesternek. A szabadságharc le­veretése után, 1849-ben ürítették ki a rendházat és szüntették meg kórház jellegét. Ugyanebben az időben, tehát a múlt század elejétől az 50-es évekig Nagygencs községben (Szombathelytől 5—6 km-re) emeletes épületben, amelyet ma is „ispitának" hívnak, katonai jellegű kórházat tartott fenn a megye, ahol kezdetben katona-

Next

/
Thumbnails
Contents