Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 1. (Budapest, 1955)

Dr. BENCZE JÓZSEF: Vas megye kórházainak (ispotály) 700 éves története

is szűknek bizonyult, 1891-ben átköltözött a jelenlegi épüle­tébe, ahol már 3 orvos működött és ágyszáma kb. 100—110 volt. Ez az épület 1946-ban része lett a megyei kórháznak, ma az ortopéd-osztály és az urológia van az épületben. Az Emberbarátok Kórházának leltárai, elszámolásai, számlái es jegyzőkönyveinek nagy része ma is megvannak és ezekből, mint érdekeset emeljük ki, hogy az igazgató fizetése kezdetben havi 30 forint volt, a két másik orvosé havi 20—20 forint, az ápolószemélyzet élelmezést, lakást és 12 forint fizetést ka­pott. Bent lakó orvos 1891-ig egyáltalán nem volt. Műszerei­nek nagy részét egészen a milléniumig Bécsben vásárolták a Hauptmann cégnél. A századfordulón már korszerű, Budapes­ten gyártott instrumentariummal szerelték fel. Rákóczi Ferenc szabadságharca idején és után — amint tud­juk —• hatalmas kolerajárvány dúlt országszerte. Vak Bottyán kuruc generális, 1710 elején Vas megyébe tette át székhelyét és innen irányította az észak-dunántúli hadmoz­dulatokat. Amint Szombathelyre érkezett, menten járványvé­delmi intézkedéseket tett, amelyről az 1710. évi városi köz­gyűlési jegyzőkönyvek tanúskodnak. Többek között elrendelte, hogy Szombathely városában 3 ragályispotályt, lazarétumot állítsanak fel. A ragálykórházak közül egyiknek épülete, a Szent Márton utcai úri. Hegedűs-ház (amelyet a jegyzőkönyvek meg is neveznek), ma is áll. Gyönyörű ámbitusos tornácai mu­tatják a szép korabeli magyar építkezést. A megyeszékhelyen kívül tudjuk azt is, hogy Rohoncon, Körmenden és Sárvárott is állíttatott fel lazarétumokat. Vak Bottyán kuruc hadainak elvonulása után, a bevonuló császári regimenteket Nádasdy Ferenc gróf vezette. A Nádasdy család Sárvár várának és hatalmas birtokainak ura volt. Vár­kastélyát hermetikusan elzáratta, nehogy a kolerát behurcol­ják oda is. Szombathelyen pedig összehívatta a város magiszt­rátusát és 1710. július 4-én a városi közgyűlési jegyzőkönyvek szerint ezt a rendeletet adta ki: „Minthogy már az városban sok riögletességbéli sínylődő betegek vannak és az emberek

Next

/
Thumbnails
Contents