Chelius M. J.: Sebészség. A 4. öregbített és javított eredeti kiadás után .. fordítá BUGÁT Pál. 1. köt. Buda, Egyetemi, 1836. (r.sz. 1820)

.114 I. OSZTÁLY. GYULADÁS. 169. Ha a' gyuladás genyedésbe végződik , és a' geny alá süllyedvén daganatok támadnak, az efféle kelevények, ha mindjárt nagyobbra nőtek is, noha csak ritkán, némelly esetben még is szét oszlathatnak ; még pedig az ágyéktájon sokáig tárva tartott hólyagtapasz vagy genykutasz, úgy olly közönséges gyógybánás által, melly az altest múnkálkodásait rendbe hozza, és a' beteg életerejét ápolja. De ha ezen orvoslás mellett a' tályog szüntelen nő, akkor finom szúrcsap , vagy gerely segedelmével nyittassék föl az, a' mondott eszközöket ferdén bökvén be. A' genyet, ha csak lehet, egyfolytában iiritjük ki, a' szúrással ejtett sebet ragtapasz segedelmével a' legszorgosabban egyesitjük, a' kelevényre nyomó kötözést alkalmazunk, a' betegnek nyugalmas magatartást parancsolunk , és az említett gyógybánást tovább folytatjuk. A' seb néhány napok alatt öszveforrván, a' geny többnyire ismét meggyűlik, de nem olly nagy mennyiségben, mint az előtt. Ha a' daganat ismét eléggé fölemelkedett, annak kiürítését újra a' mondott mód szerint megtesszük, a' mi annyiszor tétetik, a' mennyiszer a' kelevény újra képződik. 170. S. Rosz az, ha a' kelevényüreg a' geny kiürítése után föllobban; midőn is a' beteg csöndes magatartása mellett a' gyuladás fokához szabott lobollenes gyógybánás, és a' geny kiürítése által igyekszünk a' gyuladást enyhíteni. Ha az aszláz tüneményei öregbednének, vagy a' tályógnyilás sipolyossá válnék (a' minek oka valamelly folyvást tartó belső inger u. m. az ágyékcsigolyák szuva, vagy a' kelevény falainak megvastagodása lehet), akkor a' mennyire csak lehet a' beteg életerejét ápoljuk, és ha valamelly belső okot fölfödözhetünk , az ellen szegezzük gyógyfegyverinket. VII. Köröm perczlob. FOCKE , Diss. de panaritio. Goetting. 1786. MELCHIOR

, Diss. de panaritio. Duisb. 1789. FLAJANI , über das Nagelgeschwür

; in KÜHN U. WEIGEL italienisch med. chirurg. Bibliothek. Bd. II. St. 2. 50. lap. VOGT, Diss. de paronychia. Viteb, 1803.