Bugát Pál: Éptan. Pest, Landerer, 1838. (r.sz. 2283)

/ Bevezeti s az Éptanba; 1. g. t­JEptannak (Hygieologia) a gyógytudomány azon része mondatik, inely az ép, vagyis egésséges emberi élet megtartásának tanításával foglalatoskodik. Eptannak pedig honni nyelvünkön nevezzük azért, inert az épség, vagy ép, egésséges élet megtartását tanítja, más rész­ről ugyanazt belőle tanuljuk meg 5 honnét ezen szó az épség, és tanítás meg tanulás gyükéből ered. Ezen saó­liatárzásból az tetszik ki, hogy az éptannak tárgya az -épség vagyis egésség, czélja pedig ennek megtartása legyen. 2. S. Mi a mondottakhoz képpest az ezen tudomány vé­gével átlátandó okból az éptant két részben fogjuk elő­adni , és megtanulni, még pedig az elsőben tárgyát, a másodikban czélját. — Azonban mielőtt ezt tenni kez­denők, először is azon módot magyarázzuk meg, mely sze­rint lábra kap ezen tudomány , aztán pedig hasznárul fogunk szólani. 1

Next

/
Thumbnails
Contents