Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 10/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2007)

SZÍJÁRTÓ ZSOLT: Greetings from Nagygörbő

E folyamatszerűség is több szinten érhető tetten: a) egyrészt a rögzítettségfmozgás dichotómiája mentén: a szállongó szalagok és betűk, az elmálló tárgyak esetében jelentőséggel bír az a tény, hogy a tárgyak nem teljesen rögzítettek, hanem mozognak, s éppen a táj, a természet lép velük szemben sajátos aktorként színre;

8 b) másrészt a szétszóródás/összerendezettség ellentétpárjának is konstitutív jelentősége van: némely műtárgyak esetében fontos szerepet játszik az a tény, hogy a térben szétterjednek, minél nagyobb területen feltűnnek, más műtárgyak inkább önmagukba koncentrálják a területen zajló folyamatokat; c) harmadrészt a csend/zaj oppozíciója is jelentéssel bír: szinte mindegyik műtárgy megszólaltat a saját környezetében különböző zajokat; a susogó nyilak és magnószalag, a halkan pilinckéző betűk esetében a hang a műtárgy szerves alkotórésze, de fontos szerepet tölt be ez az oppozíció a magukat a csend birodalmába helyező (mert eredeti, hangos összefüggésükből kizárt) emlékekés tárgyak vonatkozásában is. A kutatói pozícióról Az installációkat - minden helyspecifikus jelleg (a felhasznált anyagok és a megfogalmazott témák) ellenére - meglehetősen sajátos, ambivalens kapcsolat fűzi a térhez, a térbeliséghez: céljuk nem az adott földrajzi hely dokumentálása, rögzítése, a hely sajátosságainak bemutatása. A tér itt - az új kultúrgeográfia irányzataival összhangban, amely a meggyökerezés eltűnéséről, a térbeli determinációk feloldódásáról, a folyamatszerűség előtérbe kerüléséről beszél (Soja 2003; Gebhardt-Reuber-Wolkersdorfer 2003) - inkább kulisszaként szolgál, nem pedig determinánsként. Valamennyi műtárgy kiemelt, az adott közösség (és az átutazó idegenek) számára egyaránt fontos térbeli pontokon találhatók: a hegybéli túraútvonal mellett, a hegy és a síkság találkozásánál levő, szép kilátást biztosító szakadéknál, a két falu között víztározó senkiföldjén, illetve a lokális emlékezet topográfiájának kiemelt színhelyein. Ugyanakkor az adott helyen - rejtetten jelen lévő - műtárgyak témáikhoz hasonló státusúak: olyan háttérben zajló, láthatatlan, mégis súlyos következményekkel járó folyamatokról szólnak, amelyek csak végeredményeikben ismerhetők fel. Az installációk is hasonló módon rejtettek, nem láthatók, a helyiek számára észrevehetetlenül, háttérben húzódnak meg, az adott helyszínen nem értelmezhetők, csak onnan eltávolodva, más összefüggésbe helyezve, amikről csupán dokumentációjuk tudósít. Mintha a terepmunka - a műtárgy létrejöttének - szituációjában benne rejlő furcsa kolonializációs attitűdre reflektálnának az installációk/akciók és a hely viszonyának ezen ambivalens definiálásával. Hiszen a terepmunka szituációjában mindvégig jelen van egyfajta strukturális egyenlőtlenség, és a műtárgy rejtőzködő szemérmessége talán erre is utal: félelem attól, hogy túlságosan behatoljanak a helybeliek életvilágába. Viszont ugyancsak érzékelhető egy másik törekvés is: az, hogy azért gondosan fel gyűjtsék, és magukkal vigyék az utolsó javakat, amelyekkel ez a hely még egyáltalán rendelkezik, vagyis a lokalitás képeit. Valamennyi műtárgy kiemelt, az adott közösség (és az átutazó idegenek) számára egyaránt fontos térbeli pontokon található: a hegybeli túraútvonal mellett a hegy és a síkság találkozásánál lévő, szép kilátást biztosító