Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 10/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2007)

MICHAELA FENSKE: Mikro-, makro-, agency. Történeti néprajz mint kulturális antropológiai praxis

Az újabb profil kialakításával explicit vagy implicit módon kérdések merülnek fel a tudományszakon belüli történeti kutatás helyi értékével kapcsolatban. Azzal, hogy a történeti kutatások kiindulópontjaként a jelent határozzuk meg, manapság egész kutatási területek kerülnek a partvonalon kívülre. Az új profilképzés következtében ily módon különösen a premodern korszak vizsgálata tűnik fölöslegesnek. A tudományterület mai reformjaival összefüggésben és pragmatikus szempontokból nézve ez a konstrukció értelmesnek tűnik. Az eddigi kutatás egy részterületére való összpontosítás, úgy látszik, erősíti a szak profilját, és bizonyos körülmények között, például mélyreható tudományreformok idején a szűkre szabott financiális eszközökért egymással konkuráló kultúra- és társadalomtudományokon belül előnyökkel járhat. Tartalmi szempontból azonban már kevésbé tűnik meggyőzőnek a fent vázolt konstrukció. Egy innovatív, vagyis újfajta ismeretek, értelmezések és olvasatok iránt nyitott hétköznapi kultúrakutatás számára ugyanis problémás ez az alapváz, ezek az idő- és térbeli tengelyek. így a terep leszűkítése Európára ugyan levezethető a tudományszak egy része alapján, a szak kutatási tárgyából - a kultúra sokféle megjelenési formájából -, valamint az alkalmazott elméletekből és módszerekből azonban semmiképpen sem. Tisztázásra vár az is, mi számít a szak újfajta felfogásában sajátnak és idegennek, mi számít modernnek, és ezzel a szak tárgyának, valamint mi a modern előtti és (többé) már nem releváns. Éppen a premodern kutatásában elért eredményeknek köszönhetően bizonytalanodik el az utóbbi időben a tudomány abban, mik az európai modern fő megkülönböztető jegyei a jelenben, és mik voltak a múltban. Néhány, a modern korra jellemző jelenség, mint például a kapitalista gazdálkodás - ha más formában is - már korábban vagy máshol is jelen volt (Brandt-Buchner, Hrsg. 2004; Carrier 1 997), más jelenségek pedig nemcsak máshol léteztek és léteznek máig, hanem a modern transzformációjával Európában is láthatóan újra jelentőségre tesznek szert. Ilyenek például a tömeges munkanélküliség és a krónikus alulfoglalkoztatottság, a munka- és életkörülmények kritikussá válása, ezzel összefüggésben a szociális biztonság és többszörös foglalkoztatottság stratégiái, a gazdasági források elosztásában szerepet játszó társadalmi tőke nagy jelentősége és így tovább. Amennyiben például a parasztság I 7. századi közép-európai éves és állatvásárokon alkalmazott gazdasági praktikáinak jobb megértéséhez az 1970-es, 1980-as évek keleti bazárjairól írt kulturális antropológiai munkákat tanulmányozhatunk, ismereteink számottevő gyarapodása mellett hely- és időszemléletünk is megváltozik (Fenske 2006). A világ mint az emberi tapasztalatok lehetséges tere annyiban szűkül, amennyiben a saját és az idegen, az úgynevezett modern kor előtti és az úgynevezett modern a helyi mindennapok szintjén már nem különíthető el olyan könnyen. A lokális életvilágok szintjén, úgy tűnik, inkább a saját és az idegen, a múlt és a jelen különböző fokozatai léteznek - teljes elkülönülésről azonban nem lehet szó. Ez nemcsak a mai, globalizálódó korra, hanem - ha más mértékben is - korábbi korszakokra is érvényes. Éppen mert a kultúra minden korban és minden helyen többrétegű jelenség (Bhabha I 997; Marzolph 2004:1 3), és mert az idők során azonos- és különidejűségek keverednek egymással, a kultúrának mint a kutatás tárgyának hely- és időtengelyek mentén való mindenféle durva felosztása egyben szakpolitikai konstrukcióvá válik. A határok fent vázolt meghúzása ráadásul bizonyos veszélyeket is rejt magában: az euro- és jelenközpontúságét, és ezzel együtt bizonyos módon a történeti antropoló-