Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 10/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2007)

MICHAELA FENSKE: Mikro-, makro-, agency. Történeti néprajz mint kulturális antropológiai praxis

munka idején hasonlítja össze az ember folyamatosan a múltat a jelennel, jut - mint az előbb említett példában - a politika formájának állandóságával és változásaival kapcsolatos gondolatokra, jelesül a vezetők hatalmának a közös étkezések alkalmával történő konstituálódásával és színrevitelével kapcsolatban. A rossz nyelvek szerint talán túlságosan beleélem magam a kutatásba, túl élénk a fantáziám, hiszen nem figyelhettem meg közvetlen közelről a múlt mindennapjait, hanem csak az ezekről szóló, meglehetősen bizonytalan szövegeket olvastam. E kritikusaimnak azt mondanám, hogy az empirikus kutatás számára bizonyos értelemben a megélt élet is szöveggé válik, amelyet szakaszonként jegyeznek fel mint átírást, mint terepmunkajegyzetet, végül mint tudományos megjelenítést. Ezt már azelőtt így gondoltam, mielőtt Clifford Geertz ( I 987), James Clifford, George Marcus (eds., 1986) és az egész „hermeneutikai fordulatra" vonatkozó irodalom a kérdéssel kapcsolatban felszabadított volna. Egy szőrszálhasogató recenzióíróm később a paraszti ellenállás pártos ábrázolását vetette a szememre (Ansah I 99 I), azt hogy a parasztok mellett állok, és alig mutatom be a falut és lakóit negatív oldalukról - mindez a recenzens által már szinte bosszantónak tartott életszerű ábrázolással együtt munkámat „népszerű-tudományos" műfajjá teszi. Ezzel a recenzió szerzője a tudományos munkák habitusára vonatkozó alapkérdéseket érintett. A tudományos megjelenítés megfelelő formájának kérdése vetődött fel, amelynek a szerző szerint a tudományos prezentáció és nyelvezet saját rendszerébe kellene illeszkednie. Fontosabb volt számomra annak idején a pártosság „vádja" és ezzel együtt tudósként való szubjektivitásom kérdése. Mennyire jelent meg ez a leírásomban? Valóban pártos voltam? A munkámban - ahogy azt végül a recenzió szerzője is belátta - alapvetően nem volt semmi kivetnivaló: alaposan megismerkedtem a különböző pártok nézeteivel, különböző oldalakról világítottam meg, és elemeztem az ellenállást. Mindezek ellenére valamennyire az ellenállókkal rokonszenveztem. Nem azért, mert a mindennapi kultúra történeti kutatása körében ez így terjedt el, nem azért, mert a néprajz mellett más tudományok képviselői is felismerték, hogy a tudomány szubjektivitás nélkül szinte elképzelhetetlen, vagy mert gyakran esett szó a magát marxistának valló angol társadalomtörténészről, Edward Thompsonról. Azért vonzódtam az ellenállókhoz, mert saját származásom is ezekhez az emberekhez kötött. Számomra egyfajta megközelítésmódot jelentett a „parasztokkal való rokonszeno< vezés". Mint kisparasztok és béresek unokája jól megértettem a szegény falusiak til^ takozását, sejtettem, mennyi baja lesz velük a törvénykezésnek, még mielőtt azt a S! hivatalnok ijedten és némi dühvel határozottan lejegyezte volna. Mert az I 720-as és ^ I 730-as évek polgári hivatalnokától eltérően én a hasonló stratégiák nagy részét saját o szemszögemből ismertem. Az én nagyapám is egy földesúrnak, illetve jószágigazgatójának dolgozott, és bár ő inkább „urához hűnek" számított, a főként női családfő tagoktól és szomszédoktól hallott kommentárok alapján volt fogalmam róla, hogy a világot egészen másnak is lehetett látni, mint ahogy az én „békés" nagyapám tette. Hermann Bausinger ( I 994) korábban arról elmélkedett, mit jelenthet a néprajzosok kutatómunkájának szempontjából az, hogy - szerinte - főként alsóbb osztályokból származnak. Származásom számomra többek közt az úgynevezett alsóbb néprétegek sok olyan kulturális gyakorlatának intuitív megértését jelenti, amelyeket a polgári származású kutatók sokkal nagyobb távolságból kell hogy szemléljenek. Emellett a társa206 dalmi származás észlelési nehézségeket is okozhat, előítéletek és kényszerek átvételét,