Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 10/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2007)

Tabló - Másságképek - gondolatok egy kiállítás kapcsán Nous autres différents, Néprajzi Múzeum, Genf Szántó Diana

kis önmagukban, belülről értelmezhetők, megértésükhöz azonban időre van szükség, a belső összefüggések lassú kibogozására, és nem utolsósorban a lakmuszpapírként funkcionáló antropológusra, aki nemcsak intellektuálisan, de testi jelenlétével és morális-pszichológiai involválódásával is részt vesz a másik megismerésének erőt próbáló folyamatában, amihez a megfigyelt jelenségek fáradhatatlan dokumentálása segíti hozzá. A potlecs, a kula vagy a kakasviadal intézménye így válik egyszersmind egy bonyolult, lokálisan beágyazott rendszer semmi mással nem összecserélhető manifesztációjává és egy egyetemesen értelmezhető logika partikuláris kifejeződésévé. Az antropológus is egyszerűsít, általánosít - ezért képes modellek felállítására -, a részt vevő megfigyelés azonban csökkenti azt a veszélyt, hogy saját spekulációi, előítéletei, mástól készen kapott gondolatai alapján mondjon véleményt. Az 1980-as évektől egyre több hang figyelmeztet az antropológiai látásmód, értelmezés és leírás objektivitásának korlátaira, sőt illuzórikus voltára. A kritika jogos, mégis tagadhatatlan, hogy az antropológia a maga tökéletlen eszközeivel sokat tett azért, hogy csökkentse a saját és a másik kultúra közötti távolságot, anélkül hogy megfosztotta volna a másikat egyediségéhez való jogától. Ilyen értelemben példamutató, sőt alighanem megkerülhetetlen. És még egy darabig várhatóan az is marad, annak ellenére, hogy Malinowski világa vajmi kevéssé hasonlít mai világunkra. Ahhoz, hogy a másikkal találkozzunk, egyre kisebb távolságokat kell megtennünk. A világ zsugorodni látszik, és a különböző már nem egy másik kontinensen várja, hogy felfedezzük, hanem saját lépcsőházunkban ütközünk bele. A közelség azonban nem jelent kiegyenlítődést. Bár félrevezető napjaink nagy konfliktusait szeptember 1 I-tői Koszovóig kulturális háborúkként beállítani, ahogy azt Huntington teszi, azzal hogy a szembenállásokat pusztán hatalmi harcokként értelmezzük, azt kockáztatjuk, hogy kiontjuk a gyereket a fürdővízzel. Ahogy Appadurai mondja, lehet (sőt valószínű), hogy a kultúra mint olyan nem létezik, azonban tagadhatatlanul hat. Aki ezt a hatást kihagyja a számításból, nemcsak hogy megérteni nem tudja a társadalmi folyamatokat, de következésképpen fel sem készülhet következményeikre. Annak ellenére, hogy a globalizáció nem új keletű jelenség, intenzitásában és hatásában erősödni látszik. Azt mondhatnánk, a globalizáció globalizálódik. A migráció, miközben soha nem látott méreteket ölt (az OMI 2007-ben 192 millió migránst tart számon), egyre nagyobb távolságokat kapcsol össze. A kérdés ma már nem az, akarunk-e multikulturális társadalmat, sokkal inkább az, hogy ha már itt van, mit kezdjünk vele. ~2 A magyarok, akik már ma, a külföldiek minimális jelenléte mellett is azt gondolják, L2 hogy a bevándorlás tűrhetetlen terheket ró rájuk, várhatóan még csak a jövőben fognak szembesülni azzal, mit jelent, amikor egy ország néhány éven, évtizeden belül alakul át kibocsátó társadalomból befogadó társadalommá. A politikának, bármit állítson is magáról - és ez Magyarországra éppen úgy vonatkozik, mint a többi európai országra - egyre kevésbé az a szerepe, hogy ezt a folyamatot megakadályozza, lelassítsa vagy csatornázza, meg kell elégednie annyival, hogy megfelelő stratégiákat alakítson ki a menedzselésére. Ebbe beletartozik az állampolgárok felkészítése is. Az antropológia ebben partner lehet, ha máshogy nem, azzal hogy továbbra is végzi a dolgát, azaz