Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 10/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2007)

Tabló - Nőtörténetek a Kádár-korszakról Tóth Eszter Zsófia: „Puszi Kádár Jánosnak". Munkásnők élete a Kádár-korszakban mikrotörténeti megközelítésben Vaspál Veronka

tási cikket éppen a díjjal járó pénzjutalomból tudtak megvásárolni. „Van nálunk egy munkásasszony, aki mindennap a saját Trabantjával jár be dolgozni" - a gyárban szóbeszéd tárgya lett Teréz, az egyik kitüntetett nő és új autója (III. p.). Terézt egy korabeli cikk tette híressé, mely emancipált nőként mutatta be őt. A kitüntetés és a díjazottak hivatalos ábrázolását érdemes összevetni a párttagságról szóló fejezettel, ahol a nőket ért diszkriminációt is érinti a szerző. Az utolsó fejezetben a visszaemlékezők a nemi identitáshoz kapcsolódó, normatív alapú szerepelvárásokat és önreprezentációikat jelenítik meg. A szerző a történeteket a fiatal lány, az anya és az érett asszony szerepei szerint elemzi, miután megállapítja, hogy a férfi-nő viszonyt hagyományos, férfidominanciájú hatalmi viszonyként ábrázolják az interjúalanyok ( I 68. p.). A könyv végéhez közeledve az olvasó valóban úgy érzi: egyre közelebb jut az interjúalanyokhoz. A munka mintha távolról haladna egyre közelebb: olyan tabutémák kerülnek szóba a végén, mint a halál, a válás, a szerelem vagy a szexualitás. Összegzés. A Kádár-korszak emlékezete a jelenben és a jövőben Az elemzés egyszerre kísérli meg az interjúalanyok Kádár-korszakkal kapcsolatos egykori és mai vélekedéseit feltárni. Különösen érdekes, ahogy a Kádár-korszakkal kapcsolatos mai közvélekedésre (is) reflektálnak a beszélők - tudatosan vagy tudattalanul - számos helyen. Erre nagyon jó példa az egyik asszony élettársának története, aki megemlíti ugyan, hogy a Ganzban egy híres, kitüntetett brigád tagja volt, a brigád nevét viszont már nem hajlandó elárulni. (Ugyanis nem illik arról beszélni, hogy egy híres brigád tagja volt a szocializmus idején.) Egy határozott megjegyzésével pedig „visszautasítja, hogy manapság a brigádmozgalmat úgy írják le, mint amelyben kötelező volt részt venni, és hogy sokan igyekeznek nevetségessé tenni azokat, akik ezt komolyan vették" (8

1. p.). Az egyéni élettörténetek értelmezése mellett a kutatónő mai újságcikkek elemzésével bizonyítja, hogy a munkásnőkről, munkásságról való közgondolkodásunk a mai napig sztereotip képeket használ. Akár úgy, hogy „keményen, tisztességgel dolgozó asszonyokként, de a rendszer kárvallottjaiként jeleníti meg őket" (tudniillik a munkásasszonyokat); akár úgy, hogy egyes írásokban azt sugallják, „a munkásasszonyok világa mára letűnt világ" (96-97. p.). Ezek a vélekedések sematikus, leegyszerűsítő mivoltukkal nem segítik megérteni, földolgozni az elmúlt rendszer valóságát, épp ellenkezőleg. Bár persze más előjellel, mint a rendszerváltás előtt, a munkásságot továbbra is homogén és absztrakt rétegként ábrázolják. A könyvekképpen - ahogy azt Szekeres András fogalmazza meg a mikrotörténelem kapcsán (Szekeres 1999:5) - egy rendkívül általános kérdést próbál meg körüljárni (hatalom és a mindennapi emberek viszonya), azt érzékeltetve, hogy a vizsgálatnak a meglévő szótár használatával már kimerültek a lehetőségei. Más megközelítésekre, módszerekre van szükség, ha a hatvanas évek világához, a megélt mindennapokhoz és az ezzel kapcsolatos mai diskurzushoz közelebb szeretnénk kerülni. Tanulságos ugyanakkor, hogy mennyire másként vélekedik nyolc nagyon hasonló körülmények között élő nő akár közösen átélt élményekről is, nemhogy a hatvanas évek egészéről.