Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 10/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2007)
Tabló - Urbanisztika Balkanica - városetnológia Délkelet-Európában. Ethnologia Balkanica. Journal for Southeastern Antropology 9-10. Mészáros Borbála
A város és a vidék a nacionalizmusban A városról és a vidékről való gondolkodásnak jelentős szerepe van a nemzeti identitások alakításában, a politikai közbeszédben. A „balkáni periférialét" nemcsak mint külső szemlélet jelenik meg, hanem sokszor a térség identitásának egyik fontos összetevőjeként: a „balkáni ruralitás" idealizálása fontos szerephez jutott az egyes nemzetek „mitológiájában". Christian Giordano (2003) egyenesen szociálpszichológiai kompenzációs technikaként értelmezi a „periférialét" beépítését az identitásba. A jobboldali pártok többnyire antiurbánus eszméket is hirdettek, így például Dubravka Stojanovic (Belgrád) tanulmányában 8 a századelőtől tért nyerő Belgrád-ellenes politikai vitát mutatja be, mely jelentősen hátráltatta a főváros fejlődését. A város elutasítása azonban korántsem egyértelmű, mint azt Rory Yeomannek (Peckham) a két világháború közti horvát radikális jobboldalt vizsgáló tanulmányában 9 láthatjuk. Ugyan mind a radikális jobboldal, mind a későbbi usztasamozgalom a horvát falu és parasztság értékeihez való visszatérést szorgalmazta, azonban másik céljuk a falu civilizálása és technikai modernizációja volt, sőt a paraszti vezetők városba való beültetése, mely nyilván az etnikai homogenizálás célját is szolgálta. A nemzeti identitás és a városok ambivalens kapcsolatára jó példák az oszmán uralom alól felszabaduló területek nemzeti építészetének és várostervezésének ideái, melyekkel Maximilian Hartmuth (Isztambul) foglalkozik. 10 Az építészeti és várostervezési európaizáció és a deottomanizáció az egész térségben megjelent különböző regionális változatokban, ami leginkább az európai historizmus átvételében (lásd új középületek) és az Ottoman városszerkezet felbontásában jelentkezett. Az európaizáció mellett azonban igény mutatkozott a saját nemzeti építészeti stílus létrehozására, amely Görögországban a neoklasszicizmusban, a többi balkáni területen azonban főképp a neobizánci stílusban jelent meg, Romániában a középkori kolostorok stíluselemeivel, Boszniában pedig a Habsburg-hivatalok által is propagált orientális stílussal. Sajátos módon ezek a nemzeti stílusok inkább regionálisak, hiszen a határokat átívelően az egész Balkánon jelen vannak különböző variációkban. Figyelemre méltó, hogy ehhez a stílushoz többnyire nem kutatták és használták a helyi történelmi stílusok variációit, hanem jórészt egy közhelyes nyugati neobizánci stílust vagy konstantinápolyi példákat használtak. Emellett az Ottoman korszak népi építészetének újjáéledése is megfigyelhető, méghozzá hamarabb, mint Törökországban: már a 20. század elején. A nacionalizmus szorosan összefügg az urbanizáció terjedésével, a nemzeti identitás alakításának bölcsői sokszor a multietnikus városok, régiók, ahol a kisebbségben lévő nemzetiségek első szerveződései létrejönnek. Jó példa erre a Alexander Maxwell Reno (Nevada) írása," mely Budapesttel és Thesszalonikivel foglalkozik, azzal a két várossal, ahol a szlovák, illetve a macedón nép nemzeti mozgalmai - használva azok kulturális és közlekedési infrastruktúráját - létrejöttek. Amíg a két említett településről viszonylag hamar áthelyeződött a fejlődő szláv városokba a szlovák, illetve macedón nacionalista mozgalom, addig a bolgár-görög határ bolgár városai ma is egyfajta szimbolikus erődítmény funkcióban értelmezhetők. Az Ivaylo Ditchev (Szófia) által vizsgált 12 négy kisváros esetében a határ jelenléte kulcsfontosságú a városi státus és identitás szempontjából: „erődítményvárosok", a bolgár nemzeti identitás bázisai,
