Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 10/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2007)

DÖMÖTÖR BEA: A rögzíthetetlen elbeszélői és olvasói pozíció. Népi önéletírások elemzése

lenség lesz az uralkodó. E szövegek értelmezése során nem jutunk el egy pontosan megfogalmazható jelentéshez, helyette egy lezárhatatlan dialógus szereplőivé válunk, ahol az elbeszélő és a befogadó csak egymáshoz képest tudja értelmezni saját helyzetét. Egyéni élet és közösség, valóság és fikció: a határok kijelölésének nehézségei A két szöveg, melyet értelmezni kívánok, a Moldvában született, majd a második világháború után Magyarországra települt Laczkó István ( 1908-1992)

15 önéletírása. Az első elbeszélést Laczkó István 1970-re datálta, és 1974-ben egy néprajzkutatók által szerkesztett, paraszti önéletírásokat tartalmazó kötetben jelent meg, 7\ tizenhárom család (Laczkó 1974) címmel. A szöveg keletkezéséről annyit tudunk, hogy részben Halász Péter önkéntes néprajzi gyűjtőnek is köszönhető: egyházaskozári kutatásai során ő beszélte rá Laczkó Istvánt élete történetének megírására.

16 A második önéletírás megfogalmazására a szöveg tanúsága szerint 1979 és 1985 között került sor, címe pedig Emlékek egy moldvai csángómagyar életéből. (Önéletírás) lett. A szöveg a Néprajzi Múzeum 1986. évi pályázatán díjat nyert, és 1994-ben jelent meg a múzeum kiadásában, egy gyimesi és moldvai csángó önéletrajzi szövegeket tartalmazó kötetben.

17 A két szöveg valóban különböző: a második, terjedelmesebb elbeszélés nem kiegészített, teljesebb vagy érettebb változata az elsőnek, hanem egy független, új megfogalmazása az életrajznak. Eltér a szövegek címe, tagolása, a megfogalmazás módja, de az is, mi került be egyik önéletírásba, és mi nem. Vannak események, történetek, melyek mindkét elbeszélésben szerepelnek, hasonlóan vagy különbözőképpen, és vannak, amelyek csak egyikben vagy a másikban vannak jelen. Mindkét szöveg önmagában teljes képét adja egy életnek, a kettő együtt olvasva azonban elbizonytalanítja az olvasót. Egy szöveg még adhatja a megismerés biztonságát, a hitet, hogy megismerhetjük egy ember élettörténetét, a két szöveg különbségei azonban összezúzzák ezt a hitet. Már önmagában a két különböző önéletírás létezése is elég lenne ehhez, hiszen ez felhívja a figyelmet arra, hogy amit az olvasó kerek egésznek és biztosnak hisz, az csak egy adott elbeszélői szituációhoz kötődik. Felhívja a figyelmet a hiányokra, az elhallgatásokra, arra a tényre, hogy az olvasó sohasem tudhatja, mi az, ami kimarad egy elbeszélésből. A két szöveg már címében jelentősen eltér egymástól. A korábbi szövegben a cím, 7K tizenhárom család nem utal arra, hogy mi az, amit most olvasni fogunk. Itt - szemben a másik szöveggel - nem egy egész életre vagy az emlékezés aktusára nyit perspektívát a cím, hanem az elbeszélő életének egy fontos eseményére utal, ahogy ezt a szöveg első mondatával meg is magyarázza. „Azért adom ezt a címet, mert 1947-ben, amikor Romániából Magyarországra települtünk, egyik tagja és vezetője én voltam, Laczkó István, a tizenhárom családnak, mely kilencvenhat személyből állott." (Laczkó 1974:3

1 I.) Az elbeszélő így a címmel és ezzel a mondattal egész életét és történetét ezen esemény alá rendeli. Mindent, amit elmond ezután, ennek a fényében látunk majd. A másik szöveg címét - Emlékek egy moldvai csángómagyar életéből. (Önéletírás) az olvasó a szöveg közvetlen magyarázata nélkül is képes értelmezni; megtudja, kiről