Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 10/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2007)

JÁVOR KATA: Egy mezőgazdasági vállalkozócsalád sikeres gazdálkodási stratégiája a rendszerváltás utáni Zsombón

idősebb, a másik pedig fél nemzedéknyivel fiatalabb náluk - ha a kölcsönösség nem is kiegyenlített. E vállalkozás a két tartozékgazdasággal együtt egyedinek mondható. 44 A tágabb családi segítség minden tényleges, valamint látszólagos spontaneitása elle­nére reciprok kapcsolati tőkeként működik, a viszonzására e kereteken belül is gondjuk van. „Azon gondolkodom, hogy ezt hogy fogjuk vissza viszonozni" - mondják rögtön a segítség után. Ez azonban gyakran olyan lazán és hosszú távon működik közöttük, hogy formáját „általánosított reciprocitásnak" 45 nevezhetjük, amely a kölcsönös törek­vés ellenére sem kiegyenlített. Ami a szülői családot illeti, id. Deák Jánosnak még „kutya kötelessége" volt, hogy az apjának segítsen: „Nálunk viszont a mamáéknak jól meg kell könyörögni, nemhogy mi segítsünk, hanem hogy adjunk segítséget." A Deák szülők leginkább a szezonális mun­káknál szorulnak fiaik segítségére, amikor hirtelen sok emberre lenne szükségük, s erre ők nincsenek berendezkedve. Fiaik ugyanakkor maguk is annyira be vannak fogva, hogy arról szó sincs, hogy őket hívják ilyenkor segíteni, így csak alkalmazottakat próbálnak tőlük kölcsönkérni. Jánosnak gondja van erre, s ha akad szabad kapacitásuk, például az eperültetés náluk a vártnál hamarabb lesz kész, azonnal „kölcsönadja" a napszámosai­kat szülei eperültetéséhez. Az alkalmazott kölcsönadása mögött az a ki nem mondott, de nem rejteni való szá­mítás is ott van, hogy míg apjának a munkáshiány okoz gondot, nekik az alkalmazot­taknakvaló folyamatos munkaadás jelent időnként problémát. Nem lehet ugyanis pon­tosan kiszámítani, hogy mennyi ideig fog tartani egy munka, s ők nem szívesen engedik korábban haza alkalmazottaikat, akik egész napi napszámra számítottak. Mindebbe belefér az is, hogy a fiúk időnként megtagadnak egy-egy szülői kérést, amikor úgy ítélik meg, hogy azzal a munkával szüleik már túlzott erőfeszítést vállalnak: „Ami elengedhetetlenül fontos, és a fiúk is jónak látják, akkor azt megcsinálják. De János azt mondta, hogy a dinnyének egy fél méter bakhátat sem hajlandó kihúzni, mert nincse­nek rászorulva, s a dinnyésládák emelgetése nekik már nehéz. Pihenjenek. Tata mégis csinálta, mert jól megy nekik a dinnye. János azért nem segít, mert arra akarja őket rá­szorítani, hogy minél kevesebbet csináljanak." „Tavaly elhordtuk tatáék dinnyéjét a pes­ti piacra, erre tata az idén a dupláját rakta. Most Tamás többnyire egyedül ment a pesti piacra, s tata vele vitte a saját dinnyéjét azon a címen, hogy Tamás ne legyen egyedül." Néha tehát a családi kapcsolatokon belül is szükséges egy kis ravaszkodás. Új jellegű kapcsolat ez a „mérlegelő" gyermeki segítség, amelynek koncepciója van, határai vannak, s ezt szüleik sértődés nélkül tudomásul is veszik. Elutasítás esetén any­juk - bár már egyre ritkábban - még megpróbálkozik a gyermeki érzelmekre apelláló ér­veléssel, de az állandó kalkulációban élő fiaira ez nincs nagy hatással. Számíthatnak rá­juk szüleik az ügyintézésekben vagy a szegedi autós utak alkalmával. Ilyenkor is szem­pont azonban a takarékoskodás az idejükkel, ezért lehetőleg a saját szegedi útjukra szervezik rá a szüleikét: „Szólunk, hogy szerdán megyünk, úgy intézzék." Ők intézik szüleiknek a területalapú támogatást és az adóbevallást is. Id. Deák János őstermelőként van bejelentve, s igyekszik a dorozsmai kispiacon eladni az áruját, hogy ne kelljen számlát adnia. S bár az adóbevallást gyermekeinek is könyvelő intézi, a szülők bevallását minden évben az a gyermekük vállalja magára, akinek ez éppen a legelőnyö­sebb, aki abban az évben a legtöbbet íratja rá bevételéből a szüleire. Tehát ebben az eset­ben sem csak az egyik fél jár jól. A szándék, hogy a segítség mindkét félnek a lehető

Next

/
Thumbnails
Contents