Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 10/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2007)

Helyzet - Tari János: Archív filmek és új médiumok - konferencia és fesztivál Oxfordban

tarn nekik, melyek segítségével azonosíthatták a rokonságot. Ez nagy megelégedettséggel töltött el. A médiát eszközként használtam arra, hogy eljuttassam ezeket a kvakiutl közösséghez, s egyben dokumentáljam saját technikámat és azt a gyakorlatot, hogy mi módon működöm együtt a mai táncosokkal, akik előadják a közösség táncait. T. J.: Edward Curtis filmjeit mind a mai napig jó reprezentációs anyagként fogadják el a kvakiutl indiánokról, de én úgy gondolom, hogy inkább manipuláció. A. G.: Edward Curtis filmjét abban az időben A fejvadászok földjén címmel vetítették. A saját filmem alcíme is utal arra, hogy az antropológusokat inkább nevezhetjük fejvadászoknak, mint magukat a kvakiutl indiánokat. Curtis abban az időben nem törekedett rá, hogy szisztematikus tudományos dokumentumfilmet készítsen, hanem inkább népszerű szórakoztató filmet forgatott. Filmjénél sokkal dokumentatívabbak és természetesebbek a fényképei, bár azok között is sok a beállított fotó. Edward Curtis munkái sokáig meghatározták a kvakiutl indiánokról kialakult képet. Franz Boasnál is nagyobb hatása volt, aki sokat írt ugyan róluk, de Curtis szemléletes képei sokkal többet mondtak, és jobban befolyásolták a kvakiutl indiánokról kialakított véleményt. Amikor a felvételeket visszavittem megmutatni, számos reakciót és észrevételt vártam tőlük a fehér emberekkel (Boas-szal és Curtis-szel) kapcsolatban, akik azért mentek közéjük, hogy megalkossák róluk ezt a képet. Már ismertem jó néhány reakciót a Boas-leírásokkal kapcsolatban, mégis izgalmas volt, ahogy az emberek felismerték és azonosították rokonaikat. Kiderült, hogy a szereplők kilencven éve, mikor a film készült, csak Curtis számára öltöztek be, és egy külön vállalatot hoztak létre azért, hogy pénzért szerepelhessenek Curtis filmjében. Curtis a Potlach Prohibition - a halotti tánc tilalma - ideje alatt készítette a felvételeket, amikor Kanadában az állami hivatalnokok és a hittérítők a fehérek szokásainak átvétele és az asszimiláció érdekében betiltották az indián táncokat. Curtis és Boas mégis rávette az indiánokat arra, hogy öltözzenek újra a régi ruhákba és táncolják el a potlecs ceremónia táncait. Egyébként ezekért a táncokért máskor megbüntették őket. Ki kell emelnünk részvételük fontosságát, de közben a történelmi kontextust is figyelembe kell vennünk, tehát hogy csak a saját érdekükben és saját hasznukra táncoltak. Ma már mindezt másként értékeljük. Táncuk nem csupán régi életüknek, hanem egy kultúra gyakorlásának és fennmaradásának is a része, még akkor is, ha manapság már teljesen megváltozott formában adják elő. A kvakiutl indiánok már sok tapasztalat birtokában vannak, ezért követelik a film előzetes bemutatásának korai kontrollját. A közösségük sok mai filmalkotója használta már Edward Curtis filmrészleteit saját filmjeiben, kontextualizálva és kommentálva azt. Annak ellenére, hogy a felvételek nem az igazi, valós képet mutatják róluk, mégis megvan a maguk történeti értéke. T. J.: Azt nyilatkozta korábban, hogy többé nem készít olyan filmet, amelyben saját maga is szerepel. A. G.: Igen, én is benne vagyok a filmben, de a film elmeséli a kutatásom történetét, és bemutatja azt a viszonyt, amely a mai közösség és az archív film között fennáll. Természetesen én is a történet részese vagyok, amit saját magam tanulmányozok, mert én vittem vissza az indiánokhoz az archív anyagot, s a reakcióik filmezésével saját magam is létrehoztam egy történelmi dokumentumot - a filmemet. Ez eljut a világba és visszajut hozzájuk is, így részévé válik annak az antropológiai kutatásnak, melyet róluk és velük kapcsolatban folytatnak. Ez egy valóban együttműködő film, bár tényleg igaz, hogy még egyszer nem szeretnék a saját filmem szereplője lenni. Olyan filmet szeretnék ké-