Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 10/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2007)
Tabló - A józan kultúra Gábor Kelemen - Márta B. Erdős: Craving for sobriety. A unique therapeutic community in Hungary Madácsy József
se - miként az archaikus rítusokban - gyógyító hatású. A szertartásos jelleget idézi, hogy az előadások kifejezőeszközei nem a verbalitásra, hanem a vokalizációra és mozgásra, táncra, testbeszédre építenek, ugyanakkor azonban lehetőség nyílik az improvizatív, spontán megnyilvánulások számára is. A színpad teret nyit az átlényegülésnek, a Másikkal való közösség és dialógus elemi megtapasztalásának, szélsőséges érzelmek kifejezésének, reflektív funkciók, főként az érzésekre és a testre irányuló figyelem erősítésének. Az előadások kifejezésrendszere mintegy fizikai megfelelője a józan kultúrára jellemző sajátos nyelvi kifejezésmódnak, melyet a szerzők - kapcsolódva Dell Hymes és Gerry Philipsen kommunikatív közösségek beszédkódjairól alkotott elképzeléseihez (Philipsen 1992) - a kegyelem kódjának neveznek. A „kegyelem" kifejezés a felépülők kultúrájának alapvető vonására, egy felsőbb erőbe vetett bizalomra utal. Az Anonim Alkoholisták közösségére igen jellemző a verbalitás, a történetmesélés, így e mozgalomnak úttörő szerepe volt a józan beszédkód fejlődésében. A tagok élettörténetük elmondásával újraépítik az aktív szerhasználat során széttöredezett identitásukat. Eközben gyakorta visszatérő, közös mitikus sémákat alkalmaznak, például a hányattatásaiból hazatérő Odüsszeusz mintáját. A kegyelem kódja markáns eltéréseket mutat a domináns kultúra, a „normik" - ahogy a felépülők nevezik a nem függő „normálisakat" - beszédkódjától, s ez gyakran félreértéseket szülhet párbeszédük során. A józan beszédkódra jellemző például a metaforák és paradoxonok alkalmazása. A normi általában nem érti az olyan kifejezéseket, mint a „józan függő" (amely arra utal, hogy a szenvedélybeteg élete végéig függő marad, még ha fel is hagy a szerhasználattal), vagy az olyan fordulatokat, mint „a legnagyobb szerencsém az volt, hogy abban az időben mindenki elhagyott engem" (tehát emiatt gyorsabban eljutott a mélypontra, s változtatnia kellett szerhasználó életvitelén). A paradoxonoknak nagy szerepük van az ellentéteket egyesítő, holisztikus, spirituális szemlélet kifejezésében és konstruálásában. Az 1935 óta fejlődő józan kultúra mára mélyen gyökeret eresztett a többségi kultúrán belül, s az egész világra kiterjedő hálózatot alkot. 2 A szerzők felteszik a kérdést, vajon lehet-e szerepe a józan kultúrának a társadalmi innovációban. Örömfüggő fogyasztói kultúránk önnön létét fenyegető, globális addiktív rendszerré vált, amely változásokat sürget, s lehetséges, hogy kihívásaira a józan kultúra antropológiája adekvát válaszokat tud adni. A józan közösségek, amelyek egyszerre támaszkodnak premodern, spirituális és modern, demokratikus értékekre, valamint a rációra, képesek áthidalni az elidegenedett egyén és a közösség érdekellentétét. A szerzők által - Arthur Koestler ( 1998) nyomán - holonisztikusnak nevezett ember nem is önző, individualista, de nem is önfeláldozó, kollektivista módon él a közösségben, hanem egyén és közösség organikus érdekazonosságát valósítja meg. A józan függő azt vallja, hogy csak úgy tudja megőrizni józanságát, ha továbbadja másoknak a józanság üzenetét: ami tehát jó az egyénnek, az jó a közösségnek, és fordítva. Ez az elidegenedés ellen s a szolidaritás irányába ható holonisztikus formáció új prototípust képezhet független civil közösségek számára. Mindezzel együtt az addiktológia medikalizáló szemlélete is reformokra szorul, hiszen az maga is, kritikátlan módon, az addiktív kultúra talaján áll. A drogok elleni, gyógyszerekkel vívott „háború" helyett sokkal inkább a józan kultúra támogatása, egy praxisorientált és dialogikus szemlélet szükséges, amely egyesíti az addiktív társadalom kritikáját, a tizenkét lépéses programok egyszerre spirituális és racionális beállítottságát, illetve a dialógusfilozófiát - erre törekszik a szerzők által képviselt kritikai és dialogikus addiktológia.
