Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 10/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2007)

Tabló - Az észak-európai narratológia folklorisztikai perspektívái Annikki Kaivola-Bregenhoj - Barbro Klein - Ulf Palmenfelt, eds.: Narrating, doing, experiencing. Nordic folkloristic perspectives Gulyás Judit

zik, aki neheztel lányára, amiért annak betegsége megakadályozta, hogy unokája lehessen. Az interjúalany életében, önértelmezése szerint, azért nem létezik az AIDS, mert amikor gyógyíthatatlan fiát hazahozta a kórházból, és megpróbált élhető életet biztosítani számára, ezáltal újra visszanyerte az irányítást gyermeke gondozása felett. Összességében az asszony magyarázata szerint kisfia betegsége és halála saját önmegértése megújulásának lett a forrása. Ezt követően - az egyébként alapvetően fenomenológiai elméleti háttérből induló Georg Drakos Drew Leder fogalomkészletét (Leder 1990) használva folytatja a szövegek értelmezését: a megélt test a szelf székhelye és mások pillantásának tárgya, amely megélt test eltűnik önmagától, amikor úgy működik, ahogyan kell (disappearance), és jelenvalóvá válik, amikor szociális vagy fizikális akadályok és komplikációk bukkannak fel (a dysappearance terminus tehát a test diszfunkcionális működésére utal). A tanulmány következő része azt vizsgálja, hogy az interjúalanyok elbeszélésükben miként írják le testi állapotukat, hogyan jelentkeznek kommunikációjukban a megélt testek mint szubjektumok közötti kapcsolatok, vagyis az interszubjektivitás különböző formái. Ennek relevanciáját az adja (s ez nyilvánvalóan különösen erőteljesen jelentkezik egy ambivalens megítélésű betegséggel élő ember esetében), hogy az individuum önérzékelése nagy mértékben szociális, vagyis az önmegértés mindig magában foglalja annak érzékelését is, hogy mások miként látják az individuumot. Ebben az interszubjektív mezőben a betegségről és annak értelmezéséről szóló narratívak egyúttal egy intertextuális közegbe is belépnek (az interjúalanyok önelbeszélései az AlDS-ről szóló más narratívakkal kerülnek kölcsönhatásba). Drakos szerint tudatos narratív stratégia működése figyelhető meg abban, ahogyan egy HIV-pozitív beteg leírja betegségét más HIV-narratívákhoz képest, melynek során tudatosan minimalizálja vagy maximalizálja a többi elbeszéléstől való távolságát. A tanulmány végkövetkeztetése szerint Steve narratívája, amelyben azt mutatja be, miként tud folyamatosan támasza lenni másoknak, maximalizálja az intertextuális távolságot az olyan inszinuációkra épülő narratívakkal szemben, amelyek szerint a HIV-pozitív emberek maguk is bűnösök a betegség terjesztésében, és amelyek bűnbakként azonosítják a homoszexuálisokat. Hasonlóképpen, Alkisti szintén így tesz, amikor fia betegségét és halálát úgy szemléli, hogy ezáltal új értékrendszerre tett szert és jobb lett, illetve amikor (anyja véleményét erőteljesen kritizálva) ellenszegül annak a felfogásnak, amely szerint a reprodukció, az utód a halhatatlanság elnyerésének eszköze volna. így tehát, bár a két interjúalany élettörténete és betegség-narratívái különböznek, intertextuális stratégiáik mégis hasonlóak. Mindketten aktív szubjektumai saját önmegértésüknek, szembeszegülve azokkal a domináns narratívakkal, amelyek elutasítóan és támadólag lépnek fel velük szemben, és amelyek tárggyá redukálják őket. Lena Marander-Eklund (Turku) írásának (The actors in young women's childbirth narratives) középpontjába az a kérdés került, hogy milyen módon verbalizálják az első alkalommal szült anyák a szülés fizikai tapasztalatát, és miként változik ez a textualizációs folyamat az időben előrehaladva. Ezen belül pedig azt vizsgálja, hogy a nők személyes tapasztalataikról szóló beszámolóikban miként írják le az eseményben részt vevő személyeket (actor), és azokhoz milyen specifikus szerepeket társítanak. A szerző tizennégy, dél-nyugat Finnországban élő, svédül beszélő anyával készített tematikus mélyinterjúkat 1994 és 1997 között. Mindegyik interjúalannyal három interjú készült, egy a szülés előtt, egy a szülést követően körülbelül egy hónappal és egy újabb a szülés után