Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 10/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2007)

Tabló - Rekonstrukciók Czoch Gábor - Fedinec Csilla, szerk.: Az emlékezet konstrukciói. Példák a 19-20. századi magyar és közép-európai történelemből Kasznár Veronika Katalin

telmezi. Az 1990 és 2002 közötti időszakban vizsgálja a parlamenti pártok Trianonról szóló beszédét, s bemutatja azt a folyamatot, mely során a parlamenti diskurzusban létrejött egy „mainstream", „normál", illetve egy periferikus, radikális nyelv. A Romsics által elemzett problémáknál a nacionalizmus a központi fogalom. Erdősi Péter tanulmányában a birtokbavétel, az örökségképzés és az utánzás, ismétlés, felidézés problémájával összefüggésben vizsgálja az általa „emlékanyagnak" nevezett korpuszt. Koncepciójában az adott emlékanyaghoz társulhatnak fogalmak, olyan eszközként, amely az emlékanyag értelmezéséről gondoskodik. (53. p.) Kérdése az, hogyan alakulnak ki, majd át a barokk és neobarokk fogalmakhoz kötődő kanonikus értelmezések. Ő az elemzés során a nemzet szempontját működteti. Arra keresi a választ, hogy a vizsgált fogalmak miként alkotnak meg egy korszakot, és hogyan illesztik be a nemzeti történelembe, azaz hogyan magyarosodik a barokk. Az örökség ma nem kevésbé termékeny fogalom, mint az emlékezet. Ebben a szövegben a szerző arra használta, hogy megmutassa, hogyan alkotják meg a nemzeti hagyományt, és hogyan adnak neki az aktualitásoknak megfelelően új és új jelentéseket - hiszen már-már halbwachsi közhely, hogy a különböző társadalmi csoportok úgy változtatják történetüket, hogy az megfeleljen annak a képnek, amelyet a jelenben önmagukról kialakítottak (Halbwachs 1971). Az örökségen, hagyományozódáson túl az emlékezeti helyek kérdése is több tanulmányt foglalkoztat. Előzetesen mindegyik szövegről elmondható, hogy tágan értelmezi a norai Heu de mémoire fogalmát (Nora 1999). A lieu de mémoíre-ként megjelölt helyek a norai koncepcióban hármas kritériumrendszernek felelnek meg, a lényegük az anyagi, a szimbolikus, és a funkcionális elemek együtthatása. Ez a fogalom is igen nagy karriert futott be az utóbbi időben, s ma már meglehetősen csábító lehetőség a vizsgált anyagot emlékezeti helynek tekinteni, vagy legalább felfedezni benne egyet-kettőt. Lajtai L. László tanulmányában a reformkori iskolai történelemtankönyveket tekinti emlékezeti helyeknek, azonban kifejti, hogy a fogalom itt csak megszorításokkal alkalmazható. Vizsgálati célja, hogy a nemzet, a történelem(írás) és az oktatás reformkori kapcsolatát elemezze, ezek egymásba ágyazottságát vizsgálja. A történelemtankönyvek ebben a kontextusban szerinte azért lieu de mémoire-ok, mert kulcsfontosságú közvetítők a modern nemzetépítési folyamat során, ám felhívja a figyelmet arra, hogy a korabeli történelmi diskurzus felekezeti választóvonalak szerint töredezett, azaz bizonyos periódusok, események cselekményesítésénél össznemzeti látószöget alkalmaznak. A történelemtankönyvek narratíváinak diszkurzív heterogenitása és a felekezeti megoszlás szűkíti a lieu de mémoire szempontjának alkalmazhatóságát. Lajtai L. László hozzáállása rokon Albert Rékáéval. Ő Kardos János Csikósélet című önéletírását a tájreprezentáció és a nemzeti sztereotípiák hatása felől olvassa. „Első megközelítésben úgy tűnik, hogy a csikós író az összes rendelkezésére álló eszközt felhasználva gyakorlatilag emlékezeti hellyé alakítja a pusztát, azt a tájat, amelyhez nem csak egy primer, hanem egy nagyon is reflektált emocionális kapcsolat fűzi. (...) Más szóval, a Kardos-jelenség egyértelműen arra a törekvésre mutat rá, amely az alföldi tájat egy, az irodalom által megalkotott sematikus nemzeti reprezentációból valamiféle egyéni élmény által legitimált emlékezeti hellyé kívánja alakítani" - írja Albert. (125. p.) A lieu de mémoire fogalmát tágan értelmezve azt a folyamatot írja le, melynek során kialakulnak nemzetinek nevezhető képzetek, amelyek normatívvá válnak, vagyis vagy negatívan, vagy pozitívan, de hozzájárulnak a nemzeti önkép alakulásához.