Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 9/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2006)

LAJTAI LÁSZLÓ: A kasztrendszerről: mechanizmusok és hiedelmek

Az apa vallási kötelessége lányának férjet találni, a konkrét munkát azonban zömmel nem ő, hanem egy távolabbi családtag végzi (ma már gyakran az internet segítségével), és próbálja a kaszt- és egyéb szempontból összeillő párokatmegtalálni. A keresés asztrológiai és vallási kontextusba ágyazódik be, így egyes papi kasztok tagjai is közreműködnek benne. A leendő házaspárok találkozhatnak a házasság előtt, miután beszerezték egymásról a lehető legtöbb fontos információt (fénykép, digitális felvétel, anyagi, képzettségi szint stb.), és elvben vétójoguk van. Nem gyakori, hogy ez utóbbival élnek, de előfordul. Az esküvő maga kiemelkedő jelentőségű esemény; erre presztízsből minél több embert, többek között az egész kiterjedt családot meghívják, és rengeteg pénzt költenek rá. Indiában hagyományosan a nyugati értelemben vett turizmus ismeretlen volt. A kereskedőkön kívül az emberek csak valamilyen ürüggyel utaztak, s az egyik legfontosabb ilyen ürügy az esküvőre utazás (a másik a zarándoklat). A menyegző tehát több mint csupán egy emberpár egybekelése, valójában az emberek számára a szociális háló megerősítésének helye és formája. Még tovább lépve megállapíthatjuk, hogy a házasulás intézménye Indiában egy össznemzeti izgalmas játék és kiapadhatatlan kommunikációforrás. Ezen a szemüvegen keresztül érthetjük meg jobban az úgynevezett szerelmi házasság (love marriage) jelenségét, ami gyakorlatilag szinonimája a kasztközi (tehát nem kaszton belüli) házasságnak, vagyis amikor különböző kaszt-hovatartozású emberek házasodnak össze, és sokszor semmi köze a tulajdonképpeni szerelemhez, hanem csak arról van szó, hogy a szerelem esetleg többé-kevésbé magyarázhatja, ha nem is igazolhatja, hogy ilyen típusú házasságok egyáltalán létrejönnek. A házassághoz tartozik a hozomány intézménye is. Ez Indiában nem csupán tulajdon átadását jelenti, hanem a család szociális státusát is reprezentálja (Roulet 1996). A vőlegény szociális helyzetének, családja kasztjának és gazdagságának, valamint saját képzettségének és tanultságának megfelelően a menyasszony családja nagy és az újabb időkben egyre nagyobb értékeket fizet. Amennyiben nem sikerül a vőlegény státusának megfelelő összeget kigazdálkodni, a házasság sokszor nem jön létre, mert a vőlegény családjának státuscsökkenés lenne, ha kevesebbet is elfogadna, a menyasszony családja pedig inkább pártában tartja a(z egyik) leányt, mintsem hogy alacsonyabb státusú, például alacsonyabb kaszt-hovatartozású férjhez hozzáadják. A modern, nyugati társadalmak egyik hátránya a hagyományos családszerkezet felbomlása, mindazon társas támogatás elvesztésével, amit ez jelentett. Az indiai családstruktúra - benne a sokat kárhoztatott arranged marriage-ázse\ - valójában nagyon sikeres napjainkban is. Az indiai család nem korlátozódik a nukleáris családra, tipikusan nincs éles határvonal a nukleáris és a kiterjesztett család, illetve a kiterjesztett család és a kasztalapú szociális hálózat között, így az egyén és az ifjú pár jelentős mértékű társas támogatást és adaptációs alternatívákat mozgósíthat. A dzsátival kapcsolatosan további fontos magyarázó eszme az ideológiai, szimbolikus-kognitív mezben feltűnő, de a társas érintkezést közvetlenül szervező erő, az úgynevezett tisztaságkoncepció. A tisztaság itt nem a szó szoros értelmében vett tisztaságot jelenti, ezért például angolul nem a clean, hanem a pure szót használjuk leírására (hindiül saaf, illetve pavitra). Az ellentétes értelmű dirty versus impure különbségét lefordíthatjuk magyarra a piszkos versus tisztátalan szópárral. Ugyan egyes piszokkal járó foglalkozások művelői gyakran a tisztátalan kategóriába tartoznak, és a felső kasz-