Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 9/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2006)
ÁRENDÁS ZSUZSA: Kaszt és társadalmi egyenlőség? Vita a 21. századi Indiában
számít az indiai tradicionális társadalmi hierarchiák kellő ismeretének birtokában, hogy vidéken sok helyütt az úgynevezett „alacsony kasztok" voltak azok, amelyek a brahminokat messze túlszárnyaló kegyetlenséggel bántak a volt „érinthetetlenekkel", ma pedig az OBC-törvény ezeket az alacsony kasztokat is kritikátlanul „jutalmazza". Ez a helyzet például Dél-Indiában, ahol az érinthetetlenség a legnagyobb méreteket öltötte, és a legsúlyosabb társadalmi sérelmeket idézte elő a múltban. Gupta megjegyzései nyomán az mindenképp elgondolkodtató, hogy változik a 2 I. század Indiájában a kaszt fogalma. Egyrészt azáltal, hogy az állam próbálja a kasztot egy orientalista diskurzusba illeszkedve, nyugati fogalmi keretek között értelmezni (osztály), másrészt, hogy ez az állami, hivatalos diskurzus további identitáspolitikákat „termel" a szélesebb politikai-társadalmi nyilvánosságban. (Azokra az erősödő dalit, OBCmozgalmakra gondolok, melyek az utóbbi évtizedekben nagyon látványosakká váltak, valamint a mostani Mandal-ellenes megmozdulásokban is megmutatkozó, politikailag aktívvá váló „középosztályra", hogy csak néhányat említsek a közelmúlt példáiból.) Gupta ezeket a felerősödött identitáspolitikákat magas konfliktuspotenciáljuk miatt egyértelműen negatív fejleménynek tekinti az indiai társadalomban, és nagyrészt a politikai vezetés, a rezerváció fogalmát félreértelmező, azt rosszul használó kormányok számlájára írja. További kritikai észrevételként merül fel a jelentéssel és az abban megfogalmazott ajánlásokkal kapcsolatban, hogy az úgynevezett affirmative action, azaz esélyegyenlőségi politika több változata létezik (Sivaramayya 1997:224): I. kompenzáció, korábbi társadalmi sérelmek rendbetétele (compensation, reparation), 2. arányos egyenlőség (proportional equality), illetve 3. újraosztó igazságosság (distributive justice). A kompenzáció (compensation, reparation) elve több szerző szerint Indiában nehezen alkalmazható (lásd Sivaramayya 1997), hiszen a több évszázados megkülönböztetésért, elnyomásért nem vonhatók felelősségre a mostani fiatalok. Ami a helyzetet még bonyolítja, hogy a hindu kasztrendszer igazságtalanságait orvosolni hivatott rendszer az általános kvótába tartozó (tehát nem kedvezményezett) mozlimokat, keresztényeket is „sújtja". Az arányos egyenlőség elve (proportional justice) sem alkalmazható egy olyan társadalomban, ahol a szociális-gazdasági különbségek nagyok. 10 Ezen elv szerint ugyanis a javak érdem szerinti elosztása történik, mely a probléma újratermelődéséhez, sőt elmélyüléséhez vezethet. Az egyedüli elfogadható megoldás e szerzők szerint az újraosztó igazságosság (distributive justice), mely nemcsak a múltbeli sérelmekre keres kompenzációt, hanem a jelenlegi közösség javait osztja újra egy igazságosabb rendszer szerint. Mindezen szigorúan elvi, fogalmi kritikákon túl a kritika egy másik síkon technikai kifogásokkal élve többek közt azt hiányolja, hogy a mostani felsőoktatást érintő rendelkezések csak a „jéghegy csúcsával" foglalkoznak, figyelmen kívül hagyva a probléma gyökerét, az alapfokú állami oktatás súlyos hiányosságait. Hangsúlyozzák, hogy a társadalmi igazságosság elvét éppen az elemi oktatás szintjén kellene újragondolni, minden másfajta próbálkozás politikai cinizmusnak, szemfényvesztésnek minősül. Fontosnak tartják továbbá a számítástechnikai szakirányú középiskolai képzés kibővítését, elérhetővé tételét a hátrányos helyzetű családokból érkező tanulók számára, valamint a kedvezményezettek számára munkahelyteremtő programok beindítására szólítják fel a kormányt.
