Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 9/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2006)

Helyzet - Nagy Károly Zsolt: Interaktív etnográfia

ahogy a bejárattól belátható tereket elhagyva a hátsó, gazdasági udvarok felé tartunk, vagy a házba belépve a személyes tereket közelítjük meg; de ezt tapasztaljuk a főutcáról a mellékutakra fordulva is.

23 A porták, a házfalak stb. itt reális képekként, olyan „látványszekvenciákként" szerepelnek, melyek felépítését a lokalitás - itt nem részletezett alapelveinek

24 összjátéka határozza meg. Ezek a látványszekvenciák olykor-esetleg időről időre más helyen - sűrűsödnek, sajátos együttállásokat alkotnak, melyek a legtöbb esetben meg is jelennek a lokalitásról szóló reflektív narratívakban, s hivatkozási pontot jelentenek a mindennapi életben, a normák és minták folyamatos dialógusában. Ezeket az együttállásokat, tehát a gondolkodás képi és narratív formái közötti átjárást biztosító látványszekvenciákat nevezem színpadképeknek. A színpadképek mentén megközelíthetővé válhatnak a lokalitás alapvető fogalmai, normáinak működése stb., tehát végeredményben az etnográfus és a terep közötti interfészmetafora szerepét töltik be. De ennél akár többet is. A színpadképek interfészmetaforaként értelmezve nem csupán a megismerés, de az etnográfiai elemzés és interpretáció egyedülálló eszközévé, egy „etnográfiai hipermédia-környezet"

25 alapjává is válhatnak. Ebben az esetben például a látványszekvenciák a hipertextuális szövetben csomópontok, míg az alapelvek útvonalak, linkek által kirajzolt „nyomvonalakként" értelmezhetők. Az ekként megvalósuló hipermediális rendszer is kap egy „vezérfonalat", amely ráadásul a kultúra saját (émikus) fogalmaiból épül fel. A lokalitás elemzése, interpretációja így számos, párhuzamosan érvényes - és más-más jelentéstartalomra irányuló - interfészmetafora mentén is lehetséges. A módszer használhatóságát és hasznát természetesen a gyakorlat és az elért eredmények mutatják majd meg.

26 Ezek hiányában jelenleg leginkább az interaktív etnográfiával kapcsolatos várakozásokról, hipotézisekről lehet beszélni, melyek szoros összefüggésben állnak a tudomány jelenlegi helyzetével, problémáival.

27 Mint ismeretes, ezek az etnográfia olyan fontos területeit érintik, mint a terep és a terepmunka fogalma, illetve az írás módja és médiuma, és segítenek választ találni arra a csöppet sem közömbös kérdésre is, hogy az interaktív etnográfia csupán egy divatos, ám a tudomány alapkérdései szempontjából partikuláris felvetés, vagy lehet valami lényegi mondanivalója, hozadéka. A kérdések részletes tárgyalására itt nincsen mód, csupán a problémák és a hipermédia nyújtotta lehetséges válaszok rövid felvetését kísérlem meg. Az elmúlt évtizedek társadalmi változásaival párhuzamosan megváltozott a terep fogalma az etnográfiában. Nem csupán arról van szó, hogy az etnográfusok egyre sűrűbben választják kutatási terepnek a saját társadalmukat, hanem arról is, hogy a terep egyre kevésbé egy kisméretű és könnyen átlátható, topográfiailag is jól definiálható határokkal bíró entitás. Mára a terepek - még ha az etnográfus megmarad is falvakban és városokban dolgozó kutatónak - sokkal inkább Appadurai lokalitás-fogalmával (lásd Appadurai 2001) vagy a Bausinger által használt „hely egysége" képlettel (Bausinger 1995) írhatók le, s ez nem kizárólag a cyberanthropology, illetve -ethnography tárgykörében végzett kutatásokra igaz. Az etnográfusok ugyanis egyre többször lépnek túl a falvak és városok-amúgy szintén nehezen definiálható - határain, sválasztanak ezeknél magasabb szinten szerveződő kutatási terepeket, melyeken azonban a terepmunka hagyományos eszköztárával egyre nehezebb boldogulni. Nem csupán azért, mert e lokalitások szerveződése olykor nagyon illékony vagy gyorsan változó, máskor esetleg nehezen ragadható meg hálószerű struktúrája, vagy a megfigyelés megszokott techni-