Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 9/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2006)

PÓCSIK ANDREA: Válogatott cigányképek. Cigányábrázolás a magyar játékfilmekben a hatvanas évektől napjainkig

látjuk). A filmkészítők részéről ez a viszony „valóságos" segítségnyújtássá alakul: Glonci utolsó napjaiban a stáb tagjai egyszerűen beköltöznek az életébe. A film egyik utolsó képsora ennek emblematikus kifejezése: az operatőrök karjukon cipelik a rozzant öregembert. Itt tehát nem egyszerűen fikció és valóság viszonyának elemzéséről van szó, hanem a kettő állandó és megélt felcseréléséről: a filmkészítői szerep s így a látottak (újra)hitelesítésének kísérleteiről és kudarcairól. Szederkényi filmje ezáltal a filmtörténetben is jelképes „tett". A fantázia- és emlékképek „foglyul ejtésének szándékával" utal a cigány kulturális sajátosságoknak, hagyományoknak már az értelmezés céljából történő rögzítésére, amelyhez a segítségnyújtás a többség részéről egyfajta /a'zsá/cmányo/ó tettként is értékelhető.

19 A filmkészítők kívülről beavatkozó, közvetítő szerepe a tevékeny részvétel nélkül pedig inkább egyfajta árulásként értelmezhető, amelyen az állandó önreflexió vajmi keveset segít: ennek felismerése pedig morális-etikai válsághoz vezet. Ezt enyhíti talán az idős Gloncit cipelő stábtagok képe. Ám nem véletlenül alkalmaz Szederkényi olyan motívumokat, amelyek azt sejtetik, hogy a történet a késő Kádár-korszak éveiben játszódik. Az orvosok viselkedésmódja, a rendőri zaklatások mind a diktatúra alatti ellenőrzöttségre utalnak. Ezzel jelzi a rendszerváltozás után felgyorsuló közösség- és identitásépítő folyamatok közvetlen előzményeit és szemléletünket, mentalitásunkat meghatározó maradványait. A film záróképei (a fején a készülékkel elfutó kisfiú) utalnak az újfajta kezdet iránt kétségeket és reményeket egyaránt tápláló szerzői állásfoglalásra. Hasonló válsághelyzetről forgatott filmet Szőke András Tündérdomb címmel. Szőke, a magyarországi független filmezés egyik legmarkánsabb alakja életművének adott pontjain mindig visszajut ahhoz a feloldhatatlannak tűnő ellentmondáshoz, hogy a film a forgatási körülmények kialakításával, a hozzá kapcsolódó gyártási rendszer mozgatásával képtelen a valóságról hiteles képet nyújtani, vagy ha azzal próbálkozik (igyekezvén megszabadulni a sablonos kifejezési formáktól), teljes érdektelenségbe ütközik. Ezért is állítja sok esetben középpontba - mint a Tündérdombban is - saját személyiségét, mintegy ezzel hitelesítve az elmondottakat. Történetének keretét annak elbeszélése alkotja, ahogyan egy hajléktalanotthon vezetőnőjével tervezgetik az egyik ott lakó idős cigány ember visszaemlékezéseinek megfilmesítését. A megelevenedő mese a legkülönfélébb műfajokat és stílusokat idézi: a vaskos népi bohózat elemei keverednek animációval, allegorikus képsorokkal. A történet főhőse egy bakonyi cigány közösségben élő fiú, aki a második világháborúban lezuhant repülőgépet újraépíti. A Szőke által választott cigányábrázolás módja messze elkerüli a dokumentarista megközelítést, állandó túlzásokkal dolgozik, egy végletekig stilizált „mű-cigányfalut" épít fel, ahol a romákra vonatkozó sztereotípiákat teszi a paródia fő célpontjaivá. A legkülönfélébb műfaji, stilisztikai jegyek kaotikus áradatába ékelődnek a rendező és az alkotótársául szegődött igazgatónő töprengései és szerelmi kalandjuk mozzanatai (amelyeket viszont amatőr filmes/dokumentarista stilizációval rögzít). Mindebből az következik, hogy Szőke nemcsak hiteltelennek tartja az önreflexió nélkül elbeszélt történetet, hanem legalább olyan fontosnak hiszi önmaga ábrázolását és saját ellenvetéseinek szerepét is, valamint annak megmutatását, ahogyan ő maga megéli a filmkészítés folyamatát. A film azonban nem képes egyensúlyt teremteni a keret és a benne ábrázolt allegorikus történet között, a szerző bármennyire igyekszik a kettő kölcsönhatásának megmutatására, az „elbeszélhetetlenség" fikciója valósággá válik, bár szándékának őszinteségéhez nem