Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 9/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2006)
AMBRUS JUDIT: „Szegényes környezetben királyi gyermek- ez Vista..." Egyházi és közösségi értékrend viszonya egy kalotaszegi faluban
A néprajzi szakirodalomban azt olvashatjuk, hogy a 18. században a magyar paraszti társadalomban vadházasság csak elvétve fordult elő (és csakis olyan helyeken, ahol valamiért meggyengült az egyházi befolyás), 20 tartóssá azonban a közvélemény és az egyház helytelenítése miatt ekkor nem válhatott sehol. A 19. század hetvenes éveitől aztán már „szinte gátlás nélkül elharapózott ez az együttélési forma" (Tárkány Szűcs 1981:253), s voltak olyan területek, ahol az átlagosnál 21 jóval nagyobb arányban volt jelen a helyi társadalomban - ennek tipikus példáiként Tápé, Cigánd (vö. Jávor 1971) mellett Vista nevének említésével találkozunk (jávor 2000:665; Tárkány Szűcs 1981:252). Ezeken a településeken a századfordulótól a vadházasság közösség általi megítélésének enyhülése odáig ment, hogy az együttélésnek ez a formája teljes polgárjogot nyert (erre utalnak Barabás László Siklódon tett megfigyelései is, Barabás 1994:1 90). 22 A házasodási szokásokat illetően megtudjuk még azt is Daróczi leírásából, hogy az átlagos házasodási életkor a századelőig meglehetősen alacsony volt: „Házasságra nagyon korán lépnek. 25 évvel ezelőtt már 14 éves korában ellopták a lányt a 20 éven jóval aluli legényke számára." (História domus 98.) Az egyház igyekezett ez ellen a „káros" szokás ellen fellépni a konfirmálás korhatárának tizenhat évre való felemelésével. (Megjegyzi ugyanott azt is, hogy „ezeknek a konfirmáló lányoknak szeretőjük van, szorítanak is [ölelkeznek, csókolóznak] nyilvánosan, de van az már a 13-14 éves leánykáknak is" [História domus 98].) A házasságkötés elmaradásának az ismert példák szerint a szülői akarattal való szembeszegülés, a költséges lakodalom - pontosabban a megfelelő anyagi háttér híján a szegénység, az alacsony társadalmi státus lakodalom során való reprezentálódásának-elkerülése vagy az 1853-ban életbe lépett, a házasodási korhatárt huszonnégy évre kitoló állami rendelkezés állhatott a hátterében (vö. Jávor 2000:660; Tárkány Szűcs I 981:264). Előfordulhatott az is, hogy a házasság elmaradásának racionális okai voltak - idősek, özvegyek vadházassága esetén például a házastárs után járó özvegyi jogok, járandóságok elvesztésétől való félelem (Tárkány Szűcs 1981:254; Barabás 1994:180). A családkönyv bejegyzései ezen okok előfordulásának mindegyikére szolgáltatnak példákat, maga Daróczi azonban azt sugallja, hogy a legerősebb motivációt talán a lakodalom költségeinek elkerülése jelenthette (ezzel kapcsolatban lásd a függelékben közölt jegyzéket). Ez utóbbit célozhatta a lányszöktetés szokása is, ami Kalotaszegen - Vistában is - létező szokás volt még a 20. században (Tárkány Szűcs - Gunda 1979:502). Ugyanakkor a források fényében meg kell állapítanunk, hogy Magyarvistában, ha kezdetben ez az egyházi szemszögből „deviáns" magatartás valamely konfliktushelyzet feloldásának okán alakulhatott is ki (vö. Tóth 1991:52), a huszadik század első felében azonban már - Cigándhoz vagy Siklódhoz hasonlóan - széles körben bevett gyakorlattá vált. A história domusban a közösség életét, erkölcseit érintő szövegrészek a házasodási szokások mellett kiemelten foglalkoznak a szélsőséges fogyasztási szokásoknak és a születéskorlátozásnak - amit Daróczi elsősorban a vadházasságokkal hoz összefüggésbe, mintegy abból eredőnek tart 23 - a leírásával: „Oda jutunk, hogy a második gyermek már szégyen. A mult vasárnap kereszteltem egy ilyen második fiúcskát, ahol az ifjú szülők szinte sirtak már a sok gúnyolódás és szidalom miatt, ami őket a második gyermek miatt éri. Talán két éve, hogy egy gyermektelen házaspárnál a férj, nem minden ok nélkül megfenyítette a feleségét, s mikor ebből kifolyólag nagy összeröffenés lett az atyafiság soraiban az anyós feljött, s a bűnös vő
