Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 9/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2006)
VAJDA LASZLÓ: „Én tulajdonképpen történésznek tartom magam" (Fejős Zoltán interjúja Vajda Lászlóval)
lehet, ellenőriztetem magamat: például Calmeyer rengeteget mesélt az ő dolgairól, én az én dolgaimról. És ez nem volt betervezve, egész egyszerűen adódott, hogy én azt mondtam, hogy ez és ez az ő iráni spekulációinál nem stimmelhet. Heinrich Beckkel - aki kitűnő germanista (germanische Altertumskunde) - csináltunk egy alkalommal egy közös szemináriumot, vegyes szemináriumot, (germanische Mythologie címmel. O a germán forrásokkal jött, én meg csapongtam az eszkimók és Ausztrália között. Persze újra és újra volt alkalmam megmutatni, hogy hol lenne dilettáns a csak germanista, ha csak a germánoknál maradna, és hol lenne dilettáns az etnológus, aki például úgy dolgozna fel germán összehasonlító anyagot, hogy nem ismeri ki magát a forrásokban. Ez érdekes kísérlet volt. F. E.: Hogyan viszonyul a mai antropológiai irányzatokhoz? Németországban milyen irányzatok vannak? Minden. Vannak, akik gyűjtik ezeket az új metodikákat. Ilyen szempontból teljesen pragmatikus vagyok. Én tulajdonképpen történésznek tartom magam, hiszen az engem érdeklő kérdések eszköze egy konzekvens, kritikus, összehasonlításon alapuló történetkutatás, ami annyit jelent, hogy eleve elutasítok olyan dolgokat, amelyek a történetiséget elhanyagolják, vagy eleve elutasítják, vagy meghamisítják. Például Magyarországon van még strukturalizmus? F. E.: Bizonyos témában igen. Nálunk dicstelen módon kimúlt már. Volt egy strukturalista divat, tíz-tizenöt év. Nekem könnyű volt ettől magamat elhatárolni, mert ez egész egyszerűen tagadása a történetiségnek. Például egy összehasonlító módszerrel, ahol a kronológia nem játszik szerepet, azzal mit lehet kezdeni? A történetiség, az már egy irány, de persze vannak olyan kollégák, akik valahogy „profilieren" akarják magukat, s akkor úgy lépnek föl, mint ennek vagy annak az izmusnak a képviselői. De ők aztán, ha belelovallták magukat, előbb-utóbb az orrukra esnek, nagyon rövid életűek ezek a divatok. Olykor egyesek hangosan képviselnek valamit, ami tulajdonképpen nem is befolyásolja a konkrét munkájukat. Mi a véleménye az etnológia és az antropológia feminista kritikájáról? Vannak-e női szempontok a kutatásban? Nézd, ha konzekvensen történetileg gondolkozol, konzekvensen tekintetbe veszed a kulturális kapcsolatokat a múltban és a jelenben, akkor végül is azt kell mondanod, hogy egy egység van, és ez az emberiség története. Azon belül csak szeletek vannak, melyek többé-kevésbé mesterkéltek és erőszakoltak. Berlinben van egy kolléganő, aki feminista antropológiát csinál, én nem sokat láttam a disszertációból, ám ezek is témák, de hogy valaki ebben lássa a jövőt...? Tulajdonképpen lehet azt mondani, hogy az etnológia soha nem szakad el az evolucionista gondolattól?
