Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 9/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2006)
VAJDA LASZLÓ: Reflexiók Roger Sandall romantikus antropológia ellen írt könyvére
A durva leegyszerűsítésekhez tartozik a kultúrák merev felosztása is: a mindent elválasztó Széles Árok egyik oldalán szinte utópisztikus tökéletességben virul a modern civilizáció, a másik oldalon a-még ki nem irtott (jelszó: kreatív rombolás [creative destruction]) - törzsi kultúrák vegetálnak, amelyek alsóbbrendűsége szintén Sandall hittételei közé tartozik. A nyárspolgár (és nem a „primitívek"!) banális világképének globális kiteljesedése bontakozik ki előttünk: „Nálunk" minden rendben van (és a hatalomnak kell gondoskodnia arról, hogy ez így is maradjon), míg az idegenek differenciálatlan masszáját a szabadság hiánya, a kegyetlenség és a szellemi korlátoltság jellemzi. Bár Sandall nem felejtette el, hogy az egyes törzsi kultúrák között jelentős különbségek vannakMargaret Mead tudatlanságának bizonyítására még a Polinézia keleti és nyugati szigetei közötti különbségeket is megemlíti (Sandall 2001:62) -, de az ilyen részletek végül is lényegtelennek bizonyulnak számára. Nem ismeri fel, hogy a kultúrák sokfélesége (és a „civilizációk" sokfélesége) a történelem lényegének része, míg a Széles Árok által elválasztott két kulturális kategória - az egységes primitivizmushoz hasonlóan - csupán fikció. Egy másik, a leegyszerűsítés kényszerével szoros rokonságban álló, fontos közléseket is elértéktelenítéssel fenyegető hibaforrás az, hogy Sandall képtelen árnyalatokat látni, más szóval: mértéktelen. A törzsi kultúrák lenyűgöző teljesítményeinek - a régi eszkimók természetismeretének, a polinézek csillagászatának és hajózási művészetének általában: a törzsek történetében oly gyakran manifesztálódó, életteljes pragmatizmusának-dicsérete és elismerése kérdésessé tenné a premodern rendszerek alacsonyabb rendű voltát, vagyis a Cultural Cult segítőjévé válna. Sandall gondolatmenete szerint azonban éppen ilyen ártalmas a civilizáció szociális és kulturális körülményeinek kritikája is: a civilizációt a dekadens primitivisták kritizálják. A kultúrák hierarchiája merev és kemény. Megjegyzendő azonban, hogy a változás minden kultúra és társadalom normális állapota; a változás szituációtól függően lehet lassú és békés, de gyors és erőszakos is. Nem létezik állandóság. (Akár tetszik Sandallnak, akár nem, mindez a civilizációra is érvényes.) A szétesés és elmúlás elkerülhetetlenségének felismerése Sandall kánonja szerint egykedvűvé teszi az értelmes megfigyelőt. De annak tudása, hogy minden ember halandó, még nem minősíti ostoba szentimentalizmusnak az egyes halálesetek felett érzett gyászt. Hasonlóan, egy kultúra - emberi tragédiákkal kísért - pusztulása vagy tönkretétele is viszonylag pontosan leírható és megmagyarázható; elvárható-e azonban a kutatótól, hogy az asszimiláció vagy a népirtás megtörténtét egy bizonyos doktrína elégedettséggel vegye tudomásul, és a kultúrák (és populációk) hierarchiájának bizonyítékaként könyvelje el? Talán vannak olyanok, értelmes emberek is, akik megindultan figyelik a változás (vagy a kihalás) fájdalmas folyamatát. Ennek azonban sem a civilizáció gyűlöletéhez, sem a romantikus törzsi nosztalgiához nincsen semmi köze. Sok mindennek, amit Sandall a romantikus primitivizmus számlájára ír, semmi köze sincs a Cultural Cu/thoz. Az, hogy mindenütt ezt a fajta romantikát gyanítja, abból a hajlamából fakad, amellyel minden feltételezett felismerést könyörtelen következetességgel visz a képtelenségig. így vált az az - egyébként helytálló - megállapítása, hogy az értékes hagyomány eszméjével vissza lehet élni, a romantikus tradíciófetisiszták világméretű összeesküvésévé. A tudománytól távol álló, nagyhangú értelmiségi guruk megismerése a tőle kezdettől fogva ellenszenves, művészi sikertelenségüket a civilizáció iránti gyűlölettel kompenzáló dekadens entellektuelek csapatának démonizálásához vezetett.
