Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 9/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2006)
VAJDA LASZLÓ: Reflexiók Roger Sandall romantikus antropológia ellen írt könyvére
Sandall a Designer Tribalism (Sandall 2001:19) című fejezetben tárgyalja azokat az eseteket, amelyek az előbb vázolt oksági lánc egyik elágazását tárják elénk. A fejezet szereplői nem törzsi népek vagy leszármazottaik, hanem a civilizált társadalom azon tagjai, akik meghasonlottak a civilizációval, és a törzsi társadalom kommunális boldogságának álmát kívánták megvalósítani: „ha nincsen saját törzsed, hozzál létre egyet". Az ilyesfajta kísérletek-akárcsak prototípusuk, Robert Owens utópisztikus vállalkozása a 19. század első felében - hamarosan zátonyra futottak. A tapasztalatok szerint a jelenkor hasonló, civilizáción kívülre vágyó csoportjainak sincs nagyobb esélyük a sikerre. Ezek a megfigyelések leegyszerűsítettek és élezettek, ráadásul a Culture Cult jelentőségét mértéktelenül felnagyítják, de nem nevezhetők légből kapottaknak sem a katasztrófához vezető út állomásai, sem a katasztrófa bekövetkeztének ténye. Az antropológia számára mindez nem újdonság, a Sandall által konstruált összefüggések azonban újfajta tudományos aktualitást adnak a problémának. A romantikus antropológia kritikus vizsgálata tehát nem felesleges. Az antropológiában hatékonnyá vált romantikus ideák - mint a civilizáció éles kritikája és a precivilizáció felmagasztalása-alapító őseiként Jean-Jacques Rousseau és Johann Gottfried Herder neve merül fel. Az idézetek tanúsága szerint a szerző olvasott Rousseau írásaiból, míg Rousseau „neurotikus német kultúramagasztalóját" (Sandall 2001:89) csak Isaiah Berlin (1976) Vico and Herder című könyvéből ismeri. De nem a tárgyalt anyag hiányos ismerete okozta az egyetlen nehézséget; a 18. század e rendkívül eredeti és bonyolult gondolkodású férfiúinak eszméibe való elmélyedés egyszerűen meghaladta Sandall képességeit. Sandall seregszemléjéből kimaradtak a 19. század romantikus irányzatai - az Osszián-rajongás, a germánságért való lelkesedés, a népiesség ideája -, mert a hangadó antropológusait inkább az evolucionizmus vonzotta. (Miközben éppen a leginkább evolucionistának számító Lewis Henry Morgan a James Fenimore Cooperrel való szellemi rokonság gyanújába esik [Sandall 200 1 :55]!) A 20. század reprezentatívnak tartott alakjai közül Sandall először nem-antropológusokat tárgyal: a romantikus oldalról Polányi Károly közgazdászt és a kultúrfilozófus Isaiah Berlint, és mint ellenfigurát Karl R. Poppert. De legkésőbb a negyedik fejezettől (The Triumph of the Litterateur) kezdve már saját szakmája képviselőit sem kíméli. A Culture Cult - szerinte végbement - diadalútjához fűzött megvető kommentárjai gyakran jogosak, stílusuk azonban helyenként visszataszítóan durva. Ellenfeleit vesztesekként, zátonyra futott egzisztenciákként jellemzi: főként hazátlan emigránsok, gyakran zsidók szó, akik azért gyűlölik a civilizációt, mert az igazságtalanul bánt velük. Ezek a megkeseredett figurák azonban elszigeteltek és ártalmatlanok maradtak volna, ha a velejükig destruktív bohémek és firkászok (egy litterateur aktivistái) nem tették volna népszerűvé őket a társadalomban. Példaként többek között két önjelölt írónő, Ruth Benedict és Margaret Mead szolgál, akiknek a pueblóindiánokról, illetve a szamoaiakról írt, végletekig szubjektív és részben bizonyítottan hamis képet adó könyvei milliós példányszámban keltek el. Ez „valódi áttörést jelentett a romantikus primitivizmus mint az etnográfiai ábrázolás tudományos körökben elfogadott formája számára" (Sandall 2001:65), és megmutatta a primitivizmus jelentős társadalmi rezonanciáját. Sandall durva kritikája azonban a legnagyobbakat sem kíméli. Stílusát példázzák észrevételei Franz Boasról, akinek főleg Ruth Benedict és Margaret Mead támogatását veti szemére: „Az ismert forgatókönyv szerint egy öregedő, bajuszos tudós, aki élvezte, hogy is-
