Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 8/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2005)

Tabló - Interdiszciplináris séta az épített, a megélt és az elbeszélt városban N. Kovács Tímea - Böhm Gábor - Mester Tibor, szerk.: Terek és szövegek. Újabb perspektívák a városkutatásban Kaján Gabriella

őrzött privatizált terekké alakító militarizálási folyamat tükrében nyeri el igazán súlyát (Davis I 999), ám erre a jelenségre nem tesz külön utalást a szerző, nem így P. Müller Péter (PTE Modern Irodalomtörténeti és Irodalomelméleti Tanszék), aki Foucault és Edward W. Soja nyomán kitér rá, hogy a hatalom és a hatalomgyakorlás alapvető eszköze s egyben terepe, a városi tér mennyire szorosan kapcsolódik egymáshoz. Azonban a hangsúlyt a posztmodern városi lét egy másik jellemzőjére, a teatralitáshoz sok szálon fűződő kapcsolatára helyezi, s ennek illusztrálására sorakoztat fel szellemes példákat a város színpadként való használatáról. Értelmezése szerint a köztéri művészetnek (utcazenélésnek, utcai színjátszásnak, fesztiváloknak, parádéknak) otthont adó városi terek a rituális és teátrális folyamatok, valamint az identitásképzés színterei. 7\z elbeszélt város című harmadik részben a városról létrehozott írott és vizuális szövegek, a város irodalmi és film-, illetve fotóművészeti leképeződéseinek elemzéseit találjuk. Bednanícs Gábor (Esterházy Károly Főiskola Magyar Irodalomtudományi Tanszék) a I 9. század végi magyar líra aspektusából közelít a városhoz, s mindezt azzal indokolja, hogy először a költészetben jelent meg témaként a nagyváros, az ingerben gazdag közegnek kitett városi individuum élete komoly inspirációs forrást jelentett a születőben lévő modern magyar líra számára. A modern magyar költészet kezdeményezőinek városképét verseik tükrében elemezve szembetűnővé válik, hogy e költők többféle - sokszor ambivalens - módon viszonyultak az alakulóban lévő városhoz, s így többféle olvasatát hozták létre. Gelencsér Gábor (ELTE BTK Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet) esszéisztikus írása is a kezdetektől indul, ám ő a némafilmek korától kezdve próbálja a város és film, a mozgó tömeg és a mozgókép szoros kapcsolatát, egymásra gyakorolt hatását áttekinteni - a filmművészeti stílusirányzatokat felhasználva keretként -, egészen a kilencvenes évekig. Somlyódy Nóra (PTE Irodalomtudományi Doktori Iskola) két eltérő hozzáállású fotóművész - egy kószáló és egy tervező, kutató típus - albumainak elemzése közben arra keresi a választ, hogy miként változott az általuk kétféleképpen, élhetőnek és élhetetlennek megélt, tehát polifonikus identitást mutató Budapest nem hivatalos fotóreprezentációja a hetvenes évek eleje és a kilencvenes évek vége között. A várost és a városképeket többféle diszciplináris háttérrel tehát többféle módon foghatjuk fel, nemcsak beszélgetésnek vehetjük, hanem Kevin Lynch (1979) városépítész és városkutató nyomán imagibilitásnak, olyan olvasható struktúrának is, amely részleteiben folyamatosan módosul, mindig többet rejt magában, mint ami látható, tehát sosem kaphatunk befejezett képet róla, de azért-vagy talán pont azért-mindenképpen megéri továbbra is foglalkozni vele, s a késő modern kor városaiban zajló folyamatok, változások megragadásához újabb és újabb perspektívákat keresni, s ezek alkalmazott tudományos hpapvazódását elősegíteni. JEGYZETEK I. Persze a kulturális főváros projekt sem előzmények nélküli, elég ha csak a konferencia egyik kísérő programját, a Nagy-Pécset megálmodó festő, V. Majerszky Róbert fantáziarajzait felelevenítő és aktualizáló kiállítást említjük ennek kapcsán, vagy a Magyarország második világvárosának megálmodott - Békést, Csabát és Gyulát egyesítő - Bojár negyvenes évek eleji, nem is kicsit utópisztikus ideálterveire gondolunk (Gyalui Boér 1997).