Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 8/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2005)
SZIJÁRTÓ ZSOLT: Tér, kultúra, kommunikáció - kultúrakutatás a „kulturális fordulat" után
Az új kommunikációs technológiák széles körű elterjedésének és hatásának köszönhetően megnő a kultúra szerepe az ipari termelésben. A kultúra újrafogalmazott szerepét az indusztriális termelés egész folyamatában jól mutatja az a tény, hogy az áruk és a termékek értékének meghatározása során a csere- és használati értékek viszonyán túl egyre fontosabb tényező a tárgy jelértéke (mivolta), valamint a hozzá kapcsolódó imázs. E folyamat egyik következményeként elszaporodnak azok a termékek, amelyek előállításuk során maximálisan felhasználják a designban rejlő lehetőségeket; a másik - számunkra fontosabb - tényező pedig a vizualitás szerepének megnövekedése, a jelek új, sajátos ökonómiája. Ennek során a szimbolikus konfigurációk kiszakadnak eredeti kontextusukból, a társadalmilag-történetileg definiált helyek és identitások feloldódnak, hogy a folyamatvégén aztán a vizuális, szimbolikus fogyasztáson keresztül fogalmazódjanak újra, immár teljesen megváltozott társadalmi-térbeli kontextusokban (Lash-Urry 1994). Sokáig lehetne sorolni még a transzformáció területeit, itt csak a legszembetűnőbb aspektusra utalnék: arra, ahogyan e folyamatok a közvetlen környezetüket jelentő földrajzi téren - a városok közterein és épületein, a rurális táj változó (hol elpusztuló, hol újjáéledő és virágzó) arculatán visszavonhatatlanul rajta hagyták nyomukat (Noller 2000). Hétköznapi tér A társadalom és a kultúra alapszöveteiben végbement (és többek között a földrajzi tér átalakulásaiból kiolvasható) változásokat a különféle társadalom- és kultúratudományok megpróbálták-természetesen a saját habitusuknak és hagyományaiknak megfelelően bemutatni és értelmezni, s eközben a tradicionális koncepcióikat és konceptualizációikat is újrafogalmazták (nagyjából ezt a folyamatot nevezzük „kulturális fordulatnak"). 4 így például azok a társadalom- és kultúratudományi megközelítésmódok, amelyek sokáig valóságos „térvaksággal", a társadalmi strukturálódási folyamatok térbeli komponenseinek szinte teljes ignorálásával voltak jellemezhetők, hirtelen felfedezték a maguk számára a tér jelentőségét: fogékonnyá váltak a különböző szociokulturális rendszerek, életvilágok mindennapi gyakorlataiban, folyamataiban kifejeződő speciális tér-idő tapasztalatok iránt, s kutatásaikban feltárták, hogy miképpen rögzülnek ezek a tapasztalatok különböző reflexiós szinteket képviselő, önálló tér-idő koncepciókban. E cselekvésorientált vizsgálatok középpontjába a mindennapos geográfiakészítés gyakorlatai állnak; az a kérdés, hogy mi a térbeliség szerepe a kulturális gyakorlatok konstitúciójában (Urry 1990). Ez a hétköznapokban zajló geográfiakonstrukció napjainkban meglehetősen sajátos helyzetben, átalakuló feltételrendszerek kozott megy végbe; a mindennapi élet feltételrendszerének növekvő globalizálódása közepette. A globalizáció-ez az eredetileg földrajzi fogalom - a mindennapi geográfiakészítés, a mindennapok geográfiai/térbeli gyakorlatainak szintjén is egy teljesen új feltételrendszert hoz létre, hiszen lehetőséget teremt arra, hogy földrajzilag távolból, de a most időszekvenciájában cselekedjünk. Ezzel a kultúra-tér viszonya is újradefiniálódik, mivel a kulturális valóságok mind erőteljesebben a gyökértelenedés és (újra)gyökeresedés bonyolult viszonyrendszerében helyezhetők el. Mindezek a folyamatok a társadalom-földrajzos Benno Werlen (2003a) kiindulópontját felhasználva az alábbi táblázatban foglalhatók össze:
