Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 8/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2005)

SZILASSY ESZTER - ÁRENDÁS ZSUZSA: „Halványzöld" vagy „halványbarna"? A másság diskurzusainak magyarországi alakváltozásai

tója maga a menekült gyermek, aki ugyan megmarad marginális embernek, de a kulturális kötelékek szorításából és az eredeti státushierarchiából mégis kilépve a különböző kultúrák fordítójává és közvetítőjévé válik. Egy tizenhat éves, tíz éve Magyarországon élő afgán lány is tipikusan ezt a közvetítő szerepet vállalja beszédében: „Én megtartanám valameddig a vallást, a szokást, a kultúrát meg persze azt, hogy csak házasság után lehet lefeküdni, ez oké, rendben van. De legyen válás, többször házasodás, mert szükség van rá. És az sem tetszik, hogy a lányok nem nagyon választhatnak szabadon. Ha beleszeretnék egy magyar fiúba, akkor én azt szeretném, hogy menjek hozzá. Tehát ahhoz, akit tényleg szeretek." Kétségtelen, hogy a beszámolókban is tükröződő simulékonyságot, rugalmasságot és inspirációs készséget a migrációval járó változatos élethelyzetekhez való folyamatos alkalmazkodás kényszere során sajátították el a gyerekek. Sokan közülük éppen az így szerzett készségeket és kompetenciákat igyekeznek majd hasznosítani a későbbiekben: egyesek tervei között szerepel, hogy tolmácsként dolgozzanak, vagy külkereskedelmi vonalon érvényesüljenek, mások vendéglátásban, távoli, Európában egzotikusnak számító ízeket kínáló éttermek nyitásában gondolkodnak. A felemelkedés mikéntjéről sokuknak tehát egészen árnyalt elképzelése van, egy részük a helyi társadalmon belüli felfelé mozgásban, mások a Nyugat felé irányuló földrajzi mobilitásban látják a jövőjüket. Kérdés persze, hogy e migrációs potenciál mennyire tud majd érvényesülni, és mennyire tartja majd a gyerekeket vissza a menekültséget hosszú távon megbélyegző gazdasági és kulturális depriváció. Erre majd az első migránsgeneráció gyermekeinek felnőttével kaphatunk pontos választ. Azt azonban már most tudjuk, hogy készségeik kibontásában és fejlesztésében, valamint marginalitásuk rögzülésének elkerülésében óriási szerepe és felelőssége van annak az intézménynek, amelyben e gyermekek az útkeresés szempontjából legmeghatározóbb időszakukat töltik. Záró megjegyzések Ebben a tanulmányban arra vállalkoztunk, hogy elemzés tárgyává tegyük a „mássággal" való együttélés, konkrétabban a nem magyar anyanyelvű menekült gyermekek „mássága" kapcsán megjelent főbb narratívatípusokat a gyerekek szocializációja és társadalmi SJ integrációja szempontjából talán legfontosabb társadalmi szinten szervezett intézményit ben: az iskolában. A vizsgálatra két szinten került sor. A pedagógusok elbeszéléseinek !N elemzése során a „másság" fogalmának és a menekült gyerekek megjelenéséből adódó S interkulturális problémáknak a pedagógusi percepciójára és kezelésére koncentráltunk J3~ oly módon, hogy közben górcső alá vettük a menekült gyerekek oktatását és integráciJ|o óját érintő főbb pedagógusi beszédmódokat. A menekült gyermekek narratíváinak elemzése során pedig arra összpontosítottunk, hogy a „másik" oldal megszólaltatásával, a beilleszkedő gyermekek nézőpontjából vizsgáljuk a hovatartozás kategorizációs problémáinak és a többség-kisebbség konfliktusokkal teli viszonyának értelmezéseit. Tisztában vagyunk azzal, hogy csakúgy, mint a diskurzusok, a narratívak és a narratívak mögött rejlő tartalmak elemzése is meglehetősen ingoványos terület, hiszen nemcsak az értelmezés lehetőségei tágak, hanem maguk a narratívak is változékonyak, és 2 74 nem mindig lehet pontosan meghatározni, hogy meddig terjednek, és miről szólnak.