Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 8/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2005)

SZILASSY ESZTER - ÁRENDÁS ZSUZSA: „Halványzöld" vagy „halványbarna"? A másság diskurzusainak magyarországi alakváltozásai

tudja, hogy a tesómmal ezt csináljuk, de azt mondja, úgy csináljuk, hogy Ő ne lássa. Mert ő imádkozik, meg minden." Egy hasonló korú afgán fiú szerint az a kulcs, hogy az ember hol lakik, és kikkel barátkozik: „Mi már kiköltöztünk, és ez nagyon sokat számít. Mert ha lakásban élünk, és már nincsenek ilyen jugoszláv barátaink, akkor hamarabb elfogadnak." Egy táborlakó, magát jugoszlávként bemutató tizennégy éves fiú is hasonlót állít, amikor arról beszél, hogy az anyagi jólét elengedhetetlen a társadalmi elfogadottság elnyeréséhez: „Ha egy embernek nincs pénze, akkor rögtön lenézik... Nincs lakásunk, nincs autónk, és minket ezért." A bevett „taktikák" közé tartozik olyan terepen érvényesülni, ahol nem jelenik meg sem a hátrányos szociális helyzet, sem a „külföldiség" (hátrányként vagy pedig lehetőleg sehogy). Ezeken a terepeken a gyerekek szerint könnyebb elfogadottá vagy akár kiemelkedővéválni. Stigmák nélküli ismerkedésre ad például kiváló lehetőséget az internet, ahol chatelve, az akcentus felfedése nélkül kerülhetnek a gyerekek hasonló korúakkal kapcsolatba. „Amikor chatelek, akkor nem jön rá a másik képernyőn lévő, hogy külföldi vagy-e, vagy sem. És ha odaadod neki a számod, és felhív, és kiderül, hogy külföldi vagy, akkor már el is lehet felejteni az egészet." (Tizenhat éves jugoszláv fiú.) A sikernarratívák e fajtájánál további érvényesülési lehetőségként definiálódik a sport, amely a legkedveltebb iskolai és iskolán kívüli elfoglaltságok között jelenik meg. A jósportteljesítménynek ugyanis nem előfeltétele a helyi kulturális és nyelvi kompetenciák ismerete és a sikeres integráció, de a sport terén elért sikerek hozzásegíthetik a gyerekeket ezek megszerzéséhez és a gyorsabb beilleszkedéshez. A sport azonban nemcsak a beilleszkedés eszközeként kap nagy hangsúlyt. A benne rejlő transznacionális mobilitás lehetőségében a „Keletről" való kitörés szimbóluma is megjelenik: „Én mondjuk azért szeretnék továbbmenni, mert nekem az ezerhez egy százalék esélyem van, hogy itt egy jó csapatban focizzak. Ha külföldön fociznék, hamarabb bekerülnék egy híresebb csapatba." (Tizenhat éves afgán fiú.) Migrációba zárva? Narratívak a jövőről A sérelmek és sikerek kettősségében fogant, beilleszkedésről szóló beszámolók elhangzása után feltettük a gyerekeknek azt a kérdést, hogy - a Magyarországon töltött évek tapasztalatainak tudatában és a lehetőségeiket (és persze az álmaikat) mérlegelve - hol és hogyan képzelik el saját jövőjüket. E vallomások tanúbizonysága szerint terveiket legalábbis egyelőre - alapvetően két tényező, a család eredeti migrációs szándéka, illetve a szülők sikeres vagy sikertelen munkavállalása befolyásolja. Az első szempont, a család migrációs szándéka azért érdekes, mert tudvalevő, hogy a legtöbb nem magyar anyanyelvű gyerek családja a körülmények véletlen összejátszása miatt került Magyarországra. Ezzel a gyerekek maguk is tisztában vannak: „Úgy volt, hogy mi sem maradunk Magyarországon, de megváltozott a terv, mert nem úgy sikerült, ahogy mi akartuk. Először csak azt gondoltuk, hogy egy kicsit itt