Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 8/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2005)
NAGY KÁROLY ZSOLT: A fotóantropológia és az antropológiai fotó lehetőségei a „digitális képi forradalom" korában
góképeket. Gregory az elkövetkező két évre hetvenöt tekercs 10 filmet vásárolt Leicájához. Azután egy délután azt tapasztaltuk, hogy miközben egy negyvenöt perces, szokványos megfigyelést végeztünk szülőkről és gyerekekről, Gregory három teljes tekercs filmet ellőtt. Először egymásra néztünk, azután a jegyzeteinkre, majd később a képekre, melyeket - miután Gregory a városban egy kínainál kidolgoztatott - gondosan katalogizáltunk, és egy nagy kartonra erősítettünk. Nyilvánvaló volt, hogy választóvonalhoz értünk [....] De döntést hoztunk. Gregory írt haza az újonnan kifejlesztett gyors winderért, ami lehetővé tette, hogy nagyon gyors egymásutánban készüljenek felvételek." (Mead beszámolóját idézi Hagaman 1995.) Bateson sötétkamrafilmet is rendelt, amelyet ő maga vágott azután megfelelő hosszúságra, és kazettázott be, így nem kellett magasabb áron a kereskedőktől beszerezni a szükséges nyersanyagot. Laborfelszerelést is hozatott, többek között egy tízfilmes negatívhívó tankot, amelynek köszönhetően egy este akár I 600 felvételt is előhívhatott. Ennek több szempontból is értelme volt, hiszen azonfelül, hogy gazdaságosabbá tette a kutatást, visszanézhetővé váltak a már felvett anyagok, végeredményben pedig közelebb vitte a filmes technikához a fotográfiai leképezést. Bateson már korábban rájött, hogy a fotográfusattitűddel készült képek teljesen alkalmatlanok a kutatásra, hiszen a fotográfus tudatosan választja ki az expozíció pillanatát, még akkor is, ha „elkap" valamit, hiszen a fejében egy idő után „ott van a kép", amelyet a látványban is keres. Ezután a kiválasztott viselkedésekről a lehető legtöbb felvételt készítette; az ominózus 45 perces megfigyelés folyamán például körülbelül 22 másodpercenként készített felvételeket. Többek közt valószínűleg erre is gondolt Bateson, mikor a bevezetőben leszögezte, hogy az a fajta képkészítés, amelyet itt megpróbált megvalósítani, gyökeresen eltér a dokumentarista fotózástól (Bateson-Mead I 942:49). A winder pedig a kor technikai színvonalán az egyedüli lehetőség volt arra, hogy a felvételek gyors egymásutánban készüljenek, s így az egyes testtechnikákról készített fényképanyag ne szelektív, hanem teljes legyen - azaz a képkockák ne vagy csupán a lehető legkevésbé tükrözzék a fényképező kutató döntését a rögzített pillanat relevanciájáról -, és ennek következtében véletlenszerű legyen (Bateson-Mead I 942:50). Ezek után érthetőbb, hogy a fotográfiai analízis - túl azon, hogy hihetetlenül drága, idő- és munkaigényes volt - miért nem vált széles körben elfogadott és alkalmazott módszerré. Voltak azonban más problémák is vele. Kutatási módszerükről Mead a következőket írja: miután korábban, külön utakon járva, sajátos nyelvi módszereik - a nyelv kulturális leterheltsége miatt - nem tűntek adekvátnak a tereptapasztalatok megfogalmazásához, „ebben a könyvben megpróbálunk egy új módszert alkalmazni arra, hogy a kulturálisan meghatározott viselkedésminták közti megfoghatatlan kapcsolatról állításokat fogalmazzunk meg, úgy hogy kölcsönösen releváns fotográfiákat helyezünk egymás mellé. [...] A fényképek alkalmazásának köszönhetően sikerült megőrizni az egyes viselkedésjegyek koherenciáját, miközben a kívánt, sajátos utalásháló is létrejött a képsorozatok egyazon oldalra helyezésével. [...] Ez a könyv nem a Bali-szigeti szokásokról szól, hanem a Bali szigetén élő emberekről, arról ahogyan élő személyek módjára mozognak, állnak, esznek, alszanak, táncolnak, és transzba esnek, megtestesítve azt az elvont fogalmat, melyet - miután elvonatkoztatással létrehoztuk-szakmai nyelven kultúrának nevezünk." (BatesonMead 1 942:xii.) Egy ilyen bevezető és a képanyag fellapozása után az olvasó azt várja,
