Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 8/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2005)

NAGY KÁROLY ZSOLT: A fotóantropológia és az antropológiai fotó lehetőségei a „digitális képi forradalom" korában

antropológushallgatók átfogó és többé-kevésbé alapos képzést arról, hogy miként kell egy multimédiás prezentációt vagy internetes honlapot technikailag létrehozni és megfelelő módon strukturálni. Annak, hogy a multimédia igen lassan válik a kutatás tárgyából annak módszerévé, eszközévé, egyik oka minden bizonnyal az - mint erre többen is rámutatnak -, hogy míg a fényképezés széles körben (így az antropológusok közt is) elterjedt tevékenység, része a mindennapi életnek, technikája leegyszerűsödött, s a jó, terepmunka szempontjából is értékelhető minőségű kép elkészítéséhez szükséges tudás nagyon könnyen elsajátítható s nagyrészt alkalmazható a digitális képkészítés során is, addig a multimédia-fejlesztés speciális tudást, jelentős gyakorlatot, időbeli és anyagi ráfordítást igényel. Másik lényeges hátránya a nyomtatott szöveghez képest az, hogy hordozhatósága behatárolt, használata olykor jelentős technikai apparátust igényel. Első olvasásra joggal tűnhet úgy, hogy mindkét esetben - de főképp a digitális fényképezésről szólva - alapvetően partikuláris kérdésekről van szó. A harmadik felvetés azonban, mellyel csupán néhány esetben találkoztam, a vizuális antropológia lényege felől közelíti meg a problémát, s arra kérdez rá, hogy miként szervezheti a hipermédia - s ezzel összefüggésben a képrögzítés digitális módszere - magát a terepkutatást, azt a módot, ahogy az interpretáló antropológus a másikat, az idegent megismeri, ahogyan létrehozza róla saját történetét (Ruby 2004b:80). Nem csupán arról van tehát szó, hogy- mint például Anderson (I 999) kifejti - ha például pedagógiai megfontolásból, vagy a támogató kormányszerv elvárásainak megfelelve egy kutatást hipermediális formában akarunk publikálni, akkor ez instrumentális értelemben eleve meghatározza a terepmunkát, hiszen egymással szoros, nem csupán logikai, de technikai értelemben is összefüggő hang-, valamint álló- és mozgóképanyagot kell rögzítenünk. Sokkal inkább arról van szó, hogy a hipermédia alkalmazásával feltárható-e, mondható-e valami lényegi a kultúráról, amelynek feltárására, elmondására ez a kizárólagos vagy legalábbis a legjobb eszköz. Tanulmányomban ezt a kérdést szeretném röviden körüljárni. Minthogy a vizuális antropológia lényegéről van szó, a kérdést annak gyökereihez visszatérve Margaret Mead és Gregory Bateson minden kritikával együtt elismerten korszakos műve, a Balinese character-a photographic analysis (Bali jellem - egy fotografikus elemzés) vizsgálatán keresztül szeretném megközelíteni. Ennek azonfelül, hogy a vizuális antropológia alapműveként tartjuk számon, két oka van. Először az, hogy benne nagyon tisztán kivehetők a fotográfiai analízis - tehát az antropológiai fényképezés lényegét jelentő kutatói értelmező képkészítés és -kezelés - alapvonalai. Másodszor pedig az, hogy a Mead és Bateson által e könyvben kijelölt út rövid időn belül gyakorlatilag elnéptelenedett, s a módszerben, szemléletben rejlő lehetőségek kihasználatlanul maradtak. Bár mind Bateson, mind Mead vissza akart térni az általuk vizsgált térségbe, s ezt külön-külön meg is tették, ám ezt a típusú kutatást már nem folytatták. Bateson viszonylag hamar elvesztette érdeklődését a további kutatással kapcsolatban. Mead 1951ben Frances Cooke MacGregor közreműködésével egy másik könyvet is összeállított a bali anyagból, Qrowth and culture: a photographic study of Balinese childhood (Növekedés és kultúra: a bali gyermekkor fotografikus vizsgálata) címmel. Módszere hasonlított a Balinese characterben kipróbálthoz, ám e hasonló terjedelmű könyv nagyjából fele-