Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 8/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2005)

RÉGI TAMÁS: Észak-kenyai nomadizmus a 21. században. Paló példája

téshez használt terület a palóiak elmondása szerint nem tartozott senki tulajdonába, azaz közös volt. A termelőeszközök tulajdona munka- (és egyben társadalmi) kapcsolatot teremtett más (akár távolabb élő) csoportokkal és a saját közösségben is. Még ha az állatok, a halak vagy a faszén a piacra kerülnek is, a palói közösség képes ezt a feszültséget feloldani azzal, hogy ezeket a tevékenységeket továbbra is társadalmi indíttatásúaknak fogja fel, és nem piacorientáltnak, azaz az egyénnek a közösséghez való viszonya fontosabb, mint az áruért kapott készpénz. Ehhez hozzátartozik, hogy az egyes élelemajándékok szétosztásának még mindig elsődleges szerepe van a közösség életében, és ha ez alól ki akarnak bújni, akkor kénytelenek titokban, a bokorban elfogyasztani az állatot. Ez mutatja, hogy mekkora jelentősége van az emberek gondolkodásában a lokális közösségnek, mely jól szervezett nagycsaládokból épül fel, és ezeknek pontosan meghatározott szabályok irányítják mindennapi életét. Viszont ez az a pont, ahol jelenleg bizonyos feszültségek érzékelhetők, és ahol a változások kikezdhetik a hagyományosnak mondott turkana társadalomszervezetet is. A külvilág (kormány, turisták) ugyanis az első lépésben mindenképpen gazdasági egységként kezeli a turkanákat. Ez a gazdasági entitás pedig inkább személyre szól, és csak ritkán szólítja meg egységként a közösséget. A segélyekből fejadag jár, a turisták egyegy fotóért a lefényképezett személynek fizetnek, stb., azaz a modernizáció a személy, a család és a közösség között kelt feszültséget azzal, hogy nem egyenértékűként kezeli őket. Ez a feszültség már önmagában figyelmet érdemel, de véleményem szerint érdemes ennél még egy lépéssel továbbmenni. A társadalmak alaptulajdonsága ugyanis, hogy ezeket a feszültségeket megpróbálják minél előbb oldani. Az igazán fontos talán az, hogy ezt miként teszi.