Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 8/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2005)

BLOSJÁNI MELINDA: Ki kicsoda a hiedelemszövegekben? Egy moldvai vallásos narratíva gyűjtésének kommunikációelméleti és társadalomtudományos megközelítése

A közösség „tekintetében" Visszatérnék a dolgozatom elején előadott etnográfus meséjéhez: J. A. adatközlőszerepe akkortól vált kutatásra méltóvá számunkra, amikor házigazdánk és adatközlőink úgymond „kibeszélték", és megpróbáltak meggyőzni arról, hogy ne menjünk hozzá, mert nem megbízható személy. Ervelésük (közvetve vagy közvetlenül) J. A. kommunikációs kompetenciája/stratégiái körül forgott: „azt se tudja, mit beszél", „bolond", „hazudik", „kivirágoztatja, amit mond". Negatív véleményeket hallottunk róla, ennek ellenére megítélése differenciált volt. A legradikálisabb negatívvéleményt közeli rokonaitól hallottuk. Húgától afelől érdeklődtünk, hogy kihez mehetnénk gyűjteni, ki a faluban a beszédes, régi dolgokat ismerő ember. Válasza távolságtartó volt: van egy asszony a faluban (letagadta, hogy vértestvérek), de ahhoz inkább ne menjünk, mert hazudik, és előadta ő is variánsát arról a magyarországi fesztiválról, amelyiken J. A. román énekek improvizált magyar fordítását adta elő. Házigazdánk lánya pedig „bolond"-nak nevezte, értelmi képességeit kérdőjelezve meg. Más magyarfalusiak, akikkel nincs rokoni kapcsolatban, ezzel szemben inkább nagyotmondó, verbalitásában tobzódó, megmosolyogni való embernek tekintik, akinek „igazmondása" csak féligazságot jelent. Pozitív véleménnyel nem találkoztunk, azonban nem áll rendelkezésünkre elégséges adat ahhoz, hogy a vélekedéseket az egész közösségre nézve reprezentatívnak tarthassuk. Ezért további megjegyzéseimet ezzel a megszorítással teszem: következtetéseim nem vonatkoztathatók a közösség kulturális viselkedésére, inkább hipotetikusak. A vélemények J. A. tudása, illetve adatközlő volta köré csoportosulnak. Mi áll a vélekedések hátterében? Mi az oka az elutasító, kizáró gesztusoknak? Miért nem tartják megfelelőnek (közösségre jellemzőnek) tudását? J. A. élménytörténetei és a kérdezettek kijelentései alapján konfliktusok körvonalai sejlenek fel. Élménytörténeteiben, pletykáiban, melyekben marginalizáltságát tematizálja, családtagjai jelennek meg fő károkozóként: a történetek annyira szerteágaznak, hogy konfliktusuk eredete gyakorlatilag kikövetkeztethetetlen, az örökösödés, az anya vagyonának igazságtalan elosztásától a közelmúltban lezajlott pereskedésekig nyúlnak vissza a történetek. Az eredetileg anyagi érdekek miatt kialakult nézeteltérések az idegen, a kutató irányában morális kompetícióként fogalmazódnak meg. J. A. történeteiben húga a „rossz testvér", akit „kígyóként melengetett kebelén", anyagi javaitól, jó hírnevétől fosztotta meg. Testvére, B. K. a hazudozás, a híresztelés morális problémáját említi nézeteltérésük fő okaként, elrejtve a rokonsági köteléket. Valószínű, hogy itt a másik személy hitelének, értelmi képességeinek megkérdőjelezése inkább a konfliktus okozatának tekinthető, mint a vita kiváltó okának. A gyűjtő és az általa képviselt, neki tulajdonított nyilvánosság előtt vállalt érdekkülönbség nem nyílt konfliktust jelent, hanem az aszimmetrikus kapcsolat objektiválásának lehetőségét. Nem mitomániáról vagy félkegyelműségről van tehát szó, hanem egy kifelé megfogalmazott családi konfliktusról, melynek erővonalai egy gyűjtési helyzetben érnek össze, és ez már az érdekszférák és énképek ütközésének szimbólumaként működik. Az árnyaltabb vélemények mögött ezzel szemben egy teljesen más érdekellentét feszül, melynek ideológiai, vallásos alapjai vannak. J. A. világképvédő, -legitimáló meg-