Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 8/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2005)

Helyzet - Illés Péter: Határátlépések-stílusok, régiók, múzeumok egy nemzetközi kiállítás összehasonlító perspektívájában

Rajnárd Nyugat-Magyarországon, a mai Burgenlandban, Stájerországban és Karintiában gyűjtött össze. Ez a kollekció azért is különösen fontos és érdekes, mivel a bécsi néprajzi múzeumnak a kezdeti korszakból nincsenek Burgenlandból származó készletei. Ez a terület ugyanis 1921-ig Nyugat-Magyarországhoz és így gyűjtőterületként a magyar néprajzi múzeumokhoz tartozott. Bunker Jánostól származik egy cikk a stoobi fazekaskemencékről (Bunker 1903), melyek eredeti, helyi különlegességként értelmezhető építésmódjuk miatt keltették fel érdeklődését, ami azt jelentette, hogy speciális, alj nélküli fazekakat illesztettek egymásba, és ezek képezték az égetőkemence boltozatát. A Monarchia bukása után Ausztria köztársaság lett az Alpokban. A kicsivé vált állam számára a táj és a havasi virágok, főleg a havasi gyopár fontos szimbolikus jelentéssel bírt, és egyben az ország ismertetőjegyévé is vált. Ezt a trendet követte a kerámiaművészet is. Az I 920-as években a „havasivirág-kerámiával" (úgynevezett „Alpenblumenkeramik") megteremtődött az a jellegzetes osztrák forma, amely Ausztria számára nemzeti szimbólummá és identitást teremtő jelképpé vált. A termékek jellegzetes ismertetőjegye a havasi gyopárral, enciánnal és havasi vadrózsával való díszítés, mely hármas az osztrák jelleg követévé, de ezzel együtt egy hagyományőrző öntudat jelképévé is vált az első és második világháború utáni időkben. 1960 után azonban a legtöbb ilyen cég a termelést leállította, a „havasivirág-kerámia" múlttá vált. Mindenesetre 1960 után ilyen kerámiát már nem állítanak elő. A 1990-es évek óta ezek a darabok a gyűjtők kedvelt és irigyelt tárgyai Ausztriában. A nyugat-ukrajnai Huculséina az ukrán-román Kárpátok egyik vidéke. A romantika korszaka ezt a térséget a szinte érintetlen természet és a modern civilizáció által alig érintett lakosok miatt kedvelte, ez az állapot számos lengyel, ukrán és német irodalmárt ihletett. Gyűjtők, néprajzkutatók, illetve művészek egyaránt vonzódtak a vidék mindennapi kultúrájához. A hucul embert a 19. század folyamán a hegyi kozák és az ukrán ember prototípusává stilizálták, a kis vidék egész Ukrajna számára modellértékűvé vált. Ez a folyamat egészen a 20. század közepéig tartott, és 1991 -ben, Ukrajna függetlenné válásakor új lendületet kapott, a nemzeti kultúrában a folklorizálásban leli folytatását. Michael Haberlandtot ( 1860-1940) és Wilhelm Heint ( 186

1 -1903), az Osztrák Néprajzi Múzeum alapítóit még az 1873-ban megrendezett bécsi világkiállítás, valamint 1887ben a krakkói és a lembergi országos kiállítások motiválták a szisztematikus gyűjtésre. A hagyományos kerámiák gyűjteménye a martini Szlovák Nemzeti Múzeumban mintegy tízezer tárgyat foglal magában. A legnagyobb csoportot a körülbelül hatezer darab fazekasáru képezi, és körülbelül háromezer fajansz is a gyűjteményhez tartozik. A kerámia rendszeres gyűjtésének kezdete a Szlovák Múzeumtársaság megalapításának idejére, 1893-ra tehető. A tárgyak a 17. századtól, a habán kerámiák megjelenésétől egészen a jelenkorig különféle korszakokból származnak. A kerámiagyűjtemény létrejöttét számos adományozónak köszönheti. Ferdis Kostka (1878-1951) keramikus gyakran dolgozott együtt a nemzeti múzeummal, 193 I -tői pedig a múzeum állandó munkatársai közé tartozott Heßman Landsfeld (1899-1984) keramikus és kerámiaszakértő. Az ötvenes években a Modrából származó fajanszok mellett kerámiaszobrokra, valamint Trnavaból Stefan Cyril Parrák (1920-1968) terjedelmes magángyűjteményére is szert tettek. Ezzel együtt a kerámiaállomány szisztematikus és széles körű bővítésének idő-