Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 8/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2005)
Tabló - Egy korszak divatja Valuch Tibor: A lódentől a miniszoknyáig. A XX. század második felének magyarországi öltözködéstörténete Sedlmayr Krisztina
zen megfogható kérdéskörét azonban csak futólag érinti, ez a téma további vizsgálatokat igényel. Ezúttal is elismerésre méltóan sok forrást használt: tanácsadó könyveket, divatlapokat és egyéb sajtótermékeket, hagyatéki leltárakat, statisztikai elemzéseket és persze a nagy fotógyűjtemények közül is többet. Kár, hogy az öltözködés történetével és a ruhákkal foglalkozó muzeológusok segítségét nem vette jobban igénybe. Nem gondolom azt, hogy gyűjteményeink a fentieknél értékesebb, használhatóbb forrást kínálhattak volna, azt azonban mindenképpen, hogy ezekkel egyenértékűt. A szerző a rendelkezésére álló anyagot bravúrosan kezeli - az elszórt, elszigetelt adatokból összefüggő, izgalmas történetet kerekít. Nagyon sok idézetet használ, többségük „korabeli" női lapokból és tanácsadó könyvekből származik. Ezek a szövegek egyszerre hitelesítik mondanivalóját, és idézik fel a korszak hangulatát. Biztosan kerüli ki a legnagyobb csapdát, azt hogy a „valóságot" összemossa a korszak nézeteivel az ideális öltözködésről. Az a tény azonban, hogy alapvetően írott forrásokból dolgozik, óhatatlanul is az utóbbihoz nyújt gazdagabb anyagot. A propaganda amúgy is az a terület, ahol a társadalomtörténész Valuch magabiztosan mozog, és melyet nagy biztonsággal vetít a „valóságra". Arra a kérdésre tehát, hogy az öltözködéssel kapcsolatban milyen normarendszert fogalmazott meg a magyar társadalom az elmúlt évtizedekben, a szerző meggyőző válaszokat ad. Arról sem feledkezhetünk meg, hogy a Kádár-korszakban nagy példányszámban megjelenő női lapokat és brosúrákat széles rétegek „fogyasztották". Uresch Zsuzsa 1978-ban kiadott Korszerű divat című füzete például hatalmas népszerűségnek örvendett, máig megtalálható a házi és közkönyvtárak polcain. Az iparművész Szilvitzky Margit A farmertől az ünneplőig című kötete viszont egy szűkebb csoportot, a fiatal értelmiségi nőket szólította meg, és érte is el. A nagyon egységes ízlést és gondolatvilágot tükröző Lányok Evkönyve elsősorban a diáklányoknak adott évről évre jól használható ötleteket öltözködéshez és lakberendezéshez. A tanácsadó irodalom alapvető forrásként való használata erre az időszakra feltétlenül indokolt, hiszen nemcsak a divat követése volt a mainál erősebb kényszer, de az ehhez nyújtott segítség is határozottabb és hatékonyabb. Az öltözködés és a ruhatár mint sajátos tárgyegyüttes természetéről magyar írást a szerző kizárólag a néprajzi anyagra vonatkozólag találhatott. Ezen a ponton határozottan hiányként jelentkezik, hogy a nemzetközi kutatások eredményeit és főleg szemléletét saját területén nem érvényesítette. A ruhatár modern értelmezéséhez az ebből az időszakból amúgy is kis számban rendelkezésre álló hagyatéki leltárak nem sok segítséget nyújtanak. A hagyományos néprajzi módszerekkel Valuch nem él, bár a városi anyag hiányait az adatközlőktől nyert információk és a „részt vevő megfigyelés" tapasztalatai pótolhatnák. A néprajztudomány fontos és az idő múlásával egyre fontosabb megismerési módszere a fotók értelmezése. A családi fényképalbumok, -archívumok pontosan meghatározható darabjai különösen sokatmondóak, és az emlékezettel együtt lehetővé teszik azt, amiről Valuch lemond: a társadalmi különbségek megragadását. „Az elérhető források lényegében csak a településforma szerinti különbségtételt teszik lehetővé, az öltözködés társadalmi rétegenkénti vagy foglalkozási csoportok szerinti részletes vizsgálatát általában nem. A különböző társadalmi rétegek és csoportok öltözködésének mélyebb összehasonlító vizsgálatára, főként a statisztikai adatgyűjtés sajátosságai miatt, csak töredékes formában volt lehetőségünk, elemzésünk márcsak emiatt sem lehet teljes körű." (8. p.)
