Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 7/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2004)

HORVÁTH KATA: Szóban-írásban - egy cigány szerelmeslevél kapcsán

HORVÁTH KATA Szóban-írásban - egy cigány szerelmeslevél kapcsán A kultúra néprajzi, antropológiai tanulmányozása során régóta gyakori az írásbeliség, illetve a szóbeliség szembeállítása. Számos elmélet feltételezi, hogy az írásbeliség megjelenése és elterjedése alapvető változásokat idéz elő a kultúra működésében. Ez a kutatás egy észak-magyarországi cigány közösséget kommunikációs cselekvéseit elemzi e kettősség szempontjából és a kettősség egymáshoz való kapcsolatai alapján. A konkrét esettanulmány egy cigány fiú által írt szerelmeslevélre összpontosít. A szerző ezt a levelet igyekszik beleilleszteni a közösség mindennapi szóbeli vagy éppen írott kommunikációiba, figyelembe véve a közösség szűkebb vagy tágabb társadalmi kereteit. A vizsgálat rámutat arra, hogy a levél mind funkcióját, mind használatát, mind pedig stílusát tekintve egyszerre tartozik az írásbeliség és az oralitás területéhez, az írásbeli forma itt a beszédbelinek egy változatává válik, azaz elmosódik a határ írásbeliség és szóbeliség között. Írásbeli kultúra - orális kultúra - cigány kultúra A különböző korok nyelvfilozófiai gondolkodásának hagyományában az írott és a beszélt nyelv - mint a nyelv „két arca" - mindig is szemben állt egymással, és a vizsgálat számára az egyik mindig csak a másik kárára értékelődhetett fel. Összefüggésben azzal, hogy a nyelv alapvető funkcióját általában a jelentés, a szemantikai tartalom átadásában látták, az írást és a beszédet mint ezen tartalom átadásának két alapvető eszközét kezelték, és közöttük ráadásul sorrendiséget feltételeztek, amely történetileg (is) magyarázódott, és mint vizsgálati sorrendiség realizálódott (vö. Derrida I 972:368-3 74). Valószínűleg a nyelvnek ilyetén, dichotómiában való elgondolása mutatkozik meg a 19. század végén létrejövő etnológia önmeghatározásában, amikor saját területét az úgynevezett primitív, nem civilizált vagy másképpen írás nélküli kultúrák vizsgála- £ tában jelöli ki. Az orális és írásbeli kultúra megkülönböztetése - mint osztályozási rendszerünk egyik alapkategóriája - azután is fennmarad, hogy az evolucionista szem- ° leletet felváltja a primitív, barbár, civilizálatlan kifejezéseket a tudományos beszédmód- S módból kiiktató kulturális relativizmus. „Miután minden ismérvet kiküszöböltünk, amit Î^LS azért hoztak fel, hogy megkülönböztessük a barbárságot a civilizációtól, legalább ezt o~E az egyet szeretnénk megtartani: vannak írástudó és nem írástudó népek." (Lévi-Strauss 1979:382). A különböző, egységesen cigánynak nevezett kultúrákat egy ilyen osztályozás jegyében szokták orális kultúráknak nevezni. Ugyanakkor tudjuk, hogy „mindenki által elfogadott válasz nem adható arra a kérdésre [...], hogy mi a tényleges választóvonal az írást nem ismerő és az írásbeliségen alapuló kultúrák között" (Goody-Wait 1998:1 I I ). Ha viszont kijelentjük, hogy értelmezésünk tárgya egy orális kultúra, akkor mit kezdhe- 209