Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 7/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2004)
AGÓCS ATTILA: A gömöri romungrók mesélési szokásairól
32. A gyerekhallgatóság hasonló viselkedéséről M. Hübschmannová adatközlője is említést tesz, ő azonban a gyerekek ágy alatti bujkálását a helyszűkével magyarázza (Hübschmannová 1983:55-56). 33. Vö. az étel mint a „természetbeni juttatás" egyik módja megjelenik a honorálás formájaként azokban a fonókban is, melyekben cigány mesemondó szórakoztatja a „fehér" hallgatóságot (Sinkó-Dömötör 1990:10). 34. A honorálás ezen formája Kelet-Szlovákiából ismeretes (Hübschmannová 1988:85). 35. Magyarul beszélő oláh cigányok. 36. Az adatközlő itt valószínűleg tévedett, inkább 1500 koronát kaphatott, hiszen 1500 euró több mint 60 000 szlovák korona. 37. M. Hübschmannová adatközlői így nevezték az erotikus motívumokat felvonultató, „dekameroni" meséket (Hübschmannová 1988:86). 38. Vö. a kaposszentjakabi Karádi Antal elmondása alapján: „A nyolc óra körül érkező tizennégytizenhat éves fiatalemberek kb. tíz, tizenegy óráig maradnak, a hozzátartozók reggelig... Kisgyerekeknek nincs helyük a virrasztóban" (Szapu 1985:10). 39. Ezzel a marosvécsi Dávid Gyulánál is találkozunk (Nagy 1988:9). 40. Vö. „Mesemondáskor nőket nem szívesen tűrnek meg maguk között, »vidarn, vicces mesét csak akkor mondanak, ha férfitársaság van«" (Szapu 1985:14). 41. A kaposszentjakabi beásoknál „az éjszakai közös együttlétek számtalan előírásai és tilalmai közt legszigorúbb az alvás tilalma volt. Az ébrenlét megőrzésének módja pedig a kényszerű együttlét feloldása, a szórakoztatás... hogy a jelenlevők kitartsanak, prózai történetekkel, tréfákkal teszik élvezetesebbé a hajnalig tartó szertartásos összejövetelt." (Szapu 1985:10.) 42. Ez az „együttélés" egyes roma közösségek esetében akár olyan fokot is elérhetett, hogy egyegy mesemondónak kialakult a saját „mese-hallgató közössége, amely esküdött a maga mesemondójára... a közösség a mesemondó stílusához szokva azt hitte, hogy az a mese, amit éppen az ő kedvelt mesélője mondott" (Nagy 1996:9). Nagy Olga ezt a különös helyzetet az erdélyi Méra cigány lakosai közt figyelte meg. 43. A rendszerbe természetesen nem soroltam be az összes feljegyzett hallgatói beavatkozást. A példaként hozott esetek csak az egyes típusok bemutatására szolgálnak. 44. A magyar romungrók esetében a roma nyelv használata szinte teljesen háttérbe szorult, őseik anyanyelvének ismerete körükben nagyrészt néhány szóra korlátozódik. 45. A példák idézésénél a következő rövidítéseket használom: N: narrátor, H: hallgató. Ezeket, valamint a magyarázó szövegeket dőlt szedéssel különböztetem meg az idézett szövegtől 46. Ez a mondat valószínűleg egy állandósult szókapcsolatot rejt, melynek azonban magyar megfelelőjével eddig nem találkoztam. 47. A „cigányul ez jobban hangzik" állítást adatközlőmtől többször is feljegyeztem varázsmesék előadása közben, amikor azonban megkértem, hogy legalább egyet a szlovákul elmondottak közül meséljen el cigány nyelven is, meg sem próbálta. 48. Eperjessy Ernő szerint a mesélő azért nem szereti, ha közbeszólnak, mert az megtöri „a mese szubjektív lendületét" (Eperjessy 1991:12). 49. Ezzel szemben Szapu a kaposszentjakabi beások közt szerzett tapasztalatai alapján így fogalmaz: „A magyarázkodásnak, az új elemeknek, hitelesítő jegyeknek, a kommentálásnak nincs helye a hagyományban" (Szapu 1985:12). 50. Összehasonlítva a 20. század hatvanas éveivel, amikor Milena Hübschmannová még hetente több mesemondási alkalmat említ közösségenként (főként télen), az ilyesfajta szórakozás számára kijelölt tér a jelenlegi roma közösségekben egyre szűkül (Hübschmannová 1988:84). A virrasztásokon kívül csak néhány esti összejövetelt, szomszédlátogatást említenek adatközlőim. 51. A megszólított hölgy válaszát sajnos a nagy távolság miatt a mikrofon nem vette fel. 52. Ezt körülbelül a második világháború tájára tehetjük a valamikori Gömör-Kishont vármegye területén.
