Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 7/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2004)
AGÓCS ATTILA: A gömöri romungrók mesélési szokásairól
zal, hogy nem folytatja a megkezdett mesét 48 - N (Zigmund): „Semmi nem gyötör, semmi nem kínoz, olyan szabad vagy. H: No, csak p...t kap. N: Hát ide hallgass! Ha ezt akarod, akkor folytasd. Én abbahagyom. H: De én nem neked mondtam. N: De én nem szeretem, ha a szavamba vágsz. N: De én azt csak magamnak mondtam. N: Engem az nem érdekel." A felvázolt osztályozásból Dégh a varázsmesékkel kapcsolatban csak az aj és d) (Dégh I 969:117-119) pontjainkhoz hasonlót említ. A b) (a mesélő hallgatók általi kijavítása) és a c) (a hallgatóság segítsége) pontok tehát a mintául vett rendszerhez képest újak, 49 bennük alapvetően két tény tükröződik: a mesemondási alkalmak számának csökkenése 50 a gömöri cigányság körében, valamint az a sajátos nyelvhasználati állapot, mely a szlovák-magyar kontaktuszónától északra élő romungrók cigány-szlovák kétnyelvűségében gyökerezik. A hiedelemmondák előadásába történő beavatkozások A hiedelemmonda a recens anyag elemzése alapján a népi próza legelterjedtebb hagyományos műfaja nemcsak a romák, hanem a többségi lakosság körében is. A cigány szájhagyományban még napjainkig tele van élettel, hiszen a romák még a mobiltelefonok korában is végtelenül babonásak. Szinte mindegyiküknek van valamilyen személyes tapasztalata, mindenki hallott valamit (Hübschmannová I 988:88), és a tudását természetesen mindenki meg is akarja osztani a közösség többi tagjával. Mivel a mondák befogadásának alapvető követelménye a hit, melynek fényében az előadott történetek valósnak tűnnek, a hallgatók kiegészítenek, javítanak, kérdeznek stb., hogy a történet minél pontosabb, tehát minél hitelesebb legyen: a) A monda igaz voltának bizonygatása - N (Oláh): „Odanézek valahogy így... H: Hát, ez bizony igaz. N: ...az órára. Hiszen csak tíz óra!" Néhány esetben a hallgató csak a narrátor határozott kérésének eleget téve igazolja a mesélő szavainak hitelességét - például egy visszaemlékezés előadása közben a mesélő megszólította a szomszéd helyiségben ülő feleségét, és kérte, tanúskodjon mellette - N (Oláh): „De ott állt... ott aludt ő, aki meghalt, a sógor. Te asszony, hé csajé! Te tudod, nem? Hát amikor Jaro meghalt, Lietaj, amikor lefeküdtem a koporsó alá." 51 S A hallgató hitelesítheti a monda tartalmát, pontosabban az adott démonikus lény 7 létezését, olyan más helyek (községek) felsorolásával is, melyeken már találkoztak vele ÍN N (Zigmund): „Ahogy odaértek arra a hídra, akkor úgy a menyasszony, mint a cigányS zenészek azokkal a kocsikkal, beestek azzal a híddal együtt. H: Ez Tiszolcon történt. Pontosan ugyanez. N: No, ez ott történt Erdőbádonyban." ~S§ Következő módja a hitelesítésnek az információk (történet) forrásának, átadójának megnevezése - N (Zigmund): „Ezt anyám mesélte. Nem, ez egy hiteles történet. H: Ez igaz. A megboldogult anyósom mesélte ezt nekem. N; Igen, és ő, anyám, amikor meghalt, nyolcvannégy éves volt." A forrásszemély magas életkorát gyakran hozzák fel a történetek ősiségének és hitelességének bizonyítékaként a varázsmesék esetében is. Az esetek többségében az adatközlők azt állítják, hogy az éppen elmondott mesét egy nyolcvan-, kilencven- vagy százéves öregtől hallották.
