Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 7/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2004)
HORVÁTH KATA: Szóban-írásban - egy cigány szerelmeslevél kapcsán
13. Egy másik esetben a szerelmes fiú nem is saját kezűleg írt, hanem a levelet sógorának diktálta le („én nem tudok szépen írni"). Sógoráról a cigányok tudják, hogy jól tud levelet írni, hiszen amikor néhány éve börtönbe került, onnan rendszeresen írt a családjának. (Ugyanennek a férfinak az unokaöccse meséli, hogy miután az kijött a börtönből, azt a jó tanácsot adta neki, hogy ha egyszer ő is börtönbe kerülne, a hazaküldött levelek szélére mindig írjon egy „m" betűt, mert az szerencsét hoz.) A „profi" sógor közreműködésére azért volt szükség, mert ebben az esetben egy „kiművelt" magyar lány volt a címzett, és a fiú úgy gondolta, a lehető legjobban megfogalmazott levelet kell produkálnia. Számára sem jelentett gondot a levél kollektív műfajjá való átváltozása. Patrick Williams is beszámol a kollektív levélírás egy esetéről: „Levelet írok az unokatestvéremnek. E szavakkal jelezte Garcounet, hogy fognom kell egy tollat és egy tömb levélpapírt [...] Kint, a lakókocsik között telepedtünk le. Rögtön odajött hozzánk a felesége, a gyermekei és a tábor többi tagja, akiket odavonzott a levélírás keltette izgatottság [...] Körülötte mindannyiuknak van mondanivalójuk a címzettnek, vagy pedig csak üdvözölni akarják; ő szívesen tolmácsol nekik..." (Williams 2000a:305-306.) 14. Williams (2000a:3 18) egyébként azt az eljárását, hogy az írásokat minden esetben más és más kitüntetett szempont szerint értelmezi, és írásbeli/szóbeli viszonyát mindig az adott szempont perspektívájából határozza meg, tanulmánya végén a következőképpen indokolja: „Az írásbeliség és szóbeliség kapcsolatának sajátos volta mindig egyik vagy másik tényező relatív fontosságán alapul [...] Késznek kell mutatkoznunk arra, hogy a különböző esetekben különböző magyarázó elvvel számoljunk." I 5. A sértés és a botrány fogalmakat itt nem elsősorban abban az értelmükben használom, hogy az elképzelt csendre intik, ezzel megsértik az elhallgattatottat, és ez botrányt (veszekedést, vitát) okoz a közösségben, hanem sokkal inkább olyan alapvetőnek látszó kulturális szabályok megsértését értem rajta, amelyek meg nem valósulása kulturális botrányt okoz a közösségben. 16. A házakban lebzselő cigány gyerekek ebben a tekintetben más minősítés alá esnek, nem számítanak egyenrangú félnek, őket az asszonyok, egyébként sajátjaikkal együtt, gyakran „zavargálják kifele". 17. Míg a kényesség a közösség szempontjából lehet „veszélyes" tulajdonság, addig az, ha valaki „magába forduló", vagy egy konkrét esetben „magába fordul" (ami szerintük azt jelenti, hogy az illető nem kifelé, hanem befelé beszél), az a saját személyére nézve tűnik veszélyesnek. A cigányok féltéssel tekintenek az ilyen emberekre, és erőszakosan igyekeznek bevonni őket a beszédbe, még mielőtt „elfordul az agyuk". 18. Ebben a tekintetben hasonlít Andor levele a Garcounet által diktáltakhoz, amelyek egyike kapcsán Williams az „ami minket illet, jó az egészségünk" fordulatot hasonlóan értelmezi: „Garcounet soha nem mondana ilyet a mindennapi beszédben [...] Itt egy tipikus levélformuláról van tehát szó [...] hiszen ő most írott nyelven fejezi ki magát" (Williams 2000a:306). £ 19. A „leírt" és a „kimondott" név, vagyis a gádzsók világában létező hivatalos név és a csoporton belül használt név számos cigánynak mondott közösség esetében - mint a két világ elkülönítésének hatékony eszköze és különállásának bizonyítéka - jelen van. Ahogy Jean-Luc Pouyeto egy mánus közösség kapcsán leírja, a közösségen belül a gádzsó név semmiféle jelentéssel nem bír, sőt egymás gádzsó nevét sem igen ismerik, ugyanakkor a belső név, az úgynevezett romano lap, ami nem állandó, és az ember élete során számtalanszor változhat, mindig jellemzi is tulajdonosát (vö. Poueyto 1997:5-10). Témánk szempontjából a nevek használatának jellegzetességei a cigány kultúrának az íráshoz és az oralitáshoz kapcsolódó viszonyában kerülnek előtérbe (ehhez lásd mégTreps 2003:55-75).
