Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 7/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2004)

HORVÁTH KATA: Szóban-írásban - egy cigány szerelmeslevél kapcsán

azonnal „felhányogatásnak" minősül, és csak mégjobban felerősíti az adás elutasítását automatikusan követő fösvény ítéletet. A kérésdialógusok alkalomról alkalomra történő újrakezdése

9 hozzájárul ahhoz, hogy a kéréshez a csoporton belül ne kapcsolódjon szégyen. Az egyes kérésszituációk speciális múltnélkülisége mindenképpen összefüggésben van azzal, hogy a kérést gyakorlatilag pillanatról pillanatra szégyenkezés nélkül újra lehet kezdeni. Jól bizonyítja ezt a következő párbeszéd, amelynek dallama még most is a fülemben van, hiszen gömbaljai „családunknál" lakva szinte minden reggel erre a dialógusra ébredtem: „Rita néne, lefőzhetek a gázodon egy kávét? Főzzél, Csita, de megmondom szemedbe, első-utolsó volt!" Ebben a pillanatnyiságban kell értelmeznünk a „na, ezt fel kell írni" fordulatot is. Egy alkalommal azonban az egyik gyerek komolyan vette a beszédnek ezt a fordulatát, így a szoba egyik falán a következő feliratot olvashatjuk: „Az Adél adott kávét." Egy ilyen felírás pont pillanatnyiságától fosztaná meg az idézett kifejezést (Adél rámutathatna: „már a múltkor is adtam"), ha a gömbaljai cigány asszonyok törődnének a leírt szavakkal. Az „írás" ebben a kontextusban tehát nem más, mint a gömbaljai cigány beszéd egy jellegzetes „műfajának" (amit mi e helyen kérés-adás nyelvjátéknak neveztünk el) egyik állandó fordulata. Az írás a gömbaljai cigányok életében jelen van még az említetteken kívül úgy is, mint a gádzsók világával való találkozás egyik fontos epizódjának kikerülhetetlen tartozéka. A találkozás az iskolával mindenképpen az írással való találkozást is jelenti számukra annak ellenére, hogy az írás az ott javasolttól nagyon eltérő módon válik aztán saját világuk részévé. Az írást a gyerekek hazahozzák iskolai füzeteikben, amelyek azonban otthon a legritkább esetben kerülnek elő, sőt igyekeznek minél jobban eldugni őket („tedd fel már, lyányom, a szekrény tetejire, mer' oszt elhányja tőled még valamellyik"), nehogy azok az otthoni élet részeivé váljanak, vagyis nehogy a kisgyerekek játékszerei legyenek, vagy nehogy esetleg egy óvatlan pillanatban valaki gyújtósnak használja őket. A következő - korábban már más kontextusban elmondott - történet véleményünk szerint sok mindent elárul a cigány szülők és az iskola viszonyáról, mégpedig a két világ íráshoz való viszonyán keresztül: „Nyár elején az óvodában szülői értekezletet tartottak a nagycsoportos gyerekek szüleinek, ahol az elsős tanító néni bemutatkozhatott, és elmondhatta a leglényegesebb tudnivalókat. Savanyú kérte, menjek el vele az idegen környezetbe: »ki tudja, mit akarnak ott tőlünk..., bár sok cigány lesz, azért jó lesz, hogy ott vagy, te értesz ezekhez a dolgokhoz.« Amikor megérkeztünk, tényleg voltak már ott más cigány szülők is, természetesen közéjük ültünk, mint ahogy ugyanezt tették az utánunk érkező többi cigányok is. Mivel mindenki inkább a »sajatjai között« foglalt helyet, hamarosan kialakult a két oldal, egyiken magyarok, a másikon cigányok... Egy cigány asszony késve érkezik, nem is figyel, mit csinál, annyira zavarban van, leül a magyarok közé. A »cigany oldalon« elkezdődik a sugdolózás: »Figyelitek, ő már magyar asszony lett!« Hamarosan az asszony is felméri a helyzetet, hogy nem jó helyen van, hogy az övéi a másik oldalon ülnek. Ekkor már nem érdekli, hogy mennyire kínos, még egyszer bocsánatot kér, és átül közéjük, amit a többiek egy cinkos mosollyal jutalmaznak... A tanító néni a fontos dátumokat és a beszerzendő tanszerek listáját kezdi diktálni, a magyar szülők előtt már ott vannak a jegyzetfüzetek és határidőnaplók, a cigányoknak viszont az óvónők (akik erre a szituációra láthatólag már előre felkészültek) osztanak ki tollakat és papírokat, amiket ők zavart mosollyal vesznek el, amíg végül Sa-