Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 7/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2004)

KIS-HALAS JUDIT: Átformált hagyomány - a töröcskei öntőasszonyok

az általa akár még családfenntartóvá is válhat. Ontő Orzse viszonylag fiatalon maradt özvegy, az öntésből származó bevétel nélkül nehezen tudta volna gyermekeit felnevelni.

29 Lánya, Öntő Rozi látványos anyagi gyarapodást ért el szintén az öntés segítségével: megszabadult a falu végi rozzant, régi kis háztól és a falu közepén épített újat. Még ma is sokan tudni vélik, hogy hatalmas vagyonra tett szert, amelyet azonban családtagjai pazarló életmódja és a családi tragédiák felemésztettek.

30 Az egykor látványos gazdagságot én már csak romjaiban láthattam, ám való igaz, hogy a ház berendezésének legjobb minőségű darabjai egytől egyig Öntő Rozitól maradtak a még élő családtagokra. Átformált hagyomány - a tudomány elvesztése Tanulmányom címével azt szerettem volna érzékeltetni, hogy az öntőasszony-dinasztia hanyatlása és a számukra rendkívüli fontossággal bíró imádság „eltűnése" közti párhuzamot nem csupán az idejétmúlt népi mágikus gyakorlat törvényszerű megsemmisülésének tulajdonítom. Úgy vélem, hogy két nagyon fontos tényezőt fedezhetünk fel már pusztán az öntőasszonyok családjában és környezetében még élő narratív hagyományban, amely felelőssé tehető a szomorú tényekért. Az örökösödés kérdése: konfliktusok Mind a harmadik, mind a negyedik generációbeli öntőasszonyok súlyos betegek voltak a halálukat megelőző néhány évben. Betegségük erősen gátolta őket gyógyítótevékenységük ellátásában, s ez sürgetővé tette az utódlás kérdését. Öntő Örzse egyszerre két jelöltet is talált: leányát és fiától származó leányunokáját. Az unoka az emlékezetéből felidézett történetekben mintha saját magát szerette volna utódként látni: állítása szerint gyermekkorában jobban tudta az imádságot nagynénjénél, az öntőasszony lányánál. Az öntőasszony leányáról, Öntő Roziról több forrásból is tudjuk, hogy nem szándékozott anyja nyomdokába lépni.

31 Végül mégis ő került ki „nyertesként", elvetve ezzel egy jelentős családon belüli konfliktus magvát. Unokahúga sohasem bocsátotta ezt meg neki, bár látszólag a legnagyobb tisztelettel őrzi emlékét. Az általa elmondott történetekben azonban a nagynéni, Öntő Rozi csak afféle epigon, aki eltörpül a különleges képességekkel rendelkező nagymama, Öntő Örzse nagyszerűsége mellett. Ugyanez a szituáció bontakozott ki egy generációval később, Öntő Rozi élete végén. Neki is lett egy segítője, méghozzá az unokamenye személyében. Az unokameny ugyanúgy tüsténkedett mellette, mint egykor Öntő Örzse mellett a „kisunoka". Öntő Rozi másik jelöltje-a saját leánygyermek hiánya és a leányunoka tragikus halála miatt-talán a menye lehetett, legalábbis a meny még élő kortársai szerint. Ő azonban ellenállt, amikor anyósa „tanítani" szerette volna, elutasította az öntés lehetőségét. A szürkehályogja miatt gyakorlatilag vak asszony ma már úgy véli, hogy képes lenne az öntésre, hiszen számtalanszor látta annak módját, és hallás után az imádság szövegét is megtanulta. Az unokameny, akit az előzőekben öntőasszonyjelöltnek neveztem, azonban az élő és áthághatatlan akadály e szándék megvalósításánál. Az unokameny bizalmasan elárulta, hogy Öntő Rozi sohasem szerette a menyét, és ezért nem is adta át neki a