Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 7/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2004)
KIS-HALAS JUDIT: Átformált hagyomány - a töröcskei öntőasszonyok
3. a szöveg folyamatos recitálásának kényszere jelentkezik mindaddig, míg a jelölt tökéletesen meg nem tanulja azt, és ezzel együtt el nem fogadja új öntőszerepét. Úgy tűnik, mintha az ima szövegével együtt maga a halott öntőasszony szállna meg a jelöltet. 23 A narratívak a megszállottság egyik típusához, az úgynevezett possessióhoz u nagyon hasonló tünetekről számolnak be: az imaszöveg, amely folyton „matiz"/„motoszkál" a leendő öntő fejében, nem hagyja nyugodni, kényszeríti őt a folyamatos imádkozásra, „mintha ösztönöznék", oly erőszakosan, hogy más imát nem is tud elmondani. E helyzet kettős arculatát jól jellemzi a Jézus Krisztushoz intézett fohász, amelyben az imádságtól és egyben a tudománytól való megszabadulásáért könyörög a jelölt. De minden hiába: a szöveg nem törlődik ki emlékezetéből, a halott öntőasszony lelke s vele a mágikus tudás minden ellenkezése dacára „megszállja" őt. Véleményem szerint e motívumokban a pozitív és negatív előjelű mágikus tudáshoz egyaránt kapcsolódó ambivalens érzések, megítélések is tükröződnek: e képesség egyszerre áldás és átok, isteni adomány és súlyos teher. A megszállottság kettős aspektusát jól illusztrálják az alábbi elbeszélések. Az első az Öntő Örzsét megszállva tartó ördögről szól, a másodikban pedig az „isteni megszállott" öntőasszony fogalmazza meg hitvallását. „T. B.: Akkor az apósom meséte, hogy fogadalmat tett, hogy elvitték, nem tudom hova, a katonaság alatt történt valami, és fogadalmat tett. Azt, hogy ha az Isten hazasegéli, akkor enné' a Fájdalmas kërësztné' elmondja az Úrangyalát meg egy Miatyánkot meg egy Üdvözletet. Aztán hazasegítette az Isten, azt ő el is mondta. O megfogadta, hogy elmegy Cyűdre búcsúra. Azt' elmentek Gyűdre búcsúra azok. Ez az öntőasszony, nem az, aki ennek a fiatalnak az anyósa, aki most két éve mëgha't, hanem ennek az éidësanyja az is elvót Gyűdre búcsúra. Azt mondja az apósom, hogy ő olyant még nem látott.' Hogy az hány nem-tudom-mit vitt a hátán! Nem akarom mondani, ördögöt-e, mit-e. Hogy arm' ilyen vizek [öklömnyi méretet mutat] a vonatba' mentek, ilyen vizek hullottak! Gy: De honnan, a hátáról? T. B.: 7\ fejéru. Gy: A fejéről? T. B.: Kiizzadt, de csak úgy nagyon. Mentek fel ugye, ott sok lépcsőn köllött fölmenni. Ez meg segítette. Pedig hát akkor nem vót még olyan idős, csak akkora segítségre szorút, egyik is fogta a kézit, a másik is, de csak jajgatott. És mikor belépett a templom ajtóun, a templomajtóun... és mikor belépett ott a templomajtóun, újraszületett. Akkor annyira megkönnyebut, mindjár' ott az a rossz lélek, vagy mit tudom én, amik megszállták... Ezt az apósomtul hallottam, mer' én nem ismertem külömben ezt az asszonyt, csak mikor idekerűtem." (T. B. 25 ) „[...] Harmincéves voltam, mikor kaptam. Abba az időbe sokat elrejtőztem, mikor tanultam. Imádkoztam, énekűtem, azt mondja a nép, amikor el voltam rejtőzve. Sokat kellett szenvedni érte... Ha má a jó isten mit rendűt... nem tehetek róla. Örömest lemondtam vóna, de nem lehet." (Diószegi I 953:306.) A megszállottság motívuma nem tűnhet erőltetettnek, ha figyelembe vesszük, hogy kortársai és még élő családtagjai visszaemlékezéseiben Öntő Örzse számtalan alkalommal került megszállottságként is értelmezhető, tudatvesztéssel járó állapotba. Az elbeszélések egyik csoportja az egyházi ünnepek rituáléja közben, az embertömeg kellős közepén történt ájulásokról, az öntudatlan állapotban énekelt szenténekekről szól. A
