Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 7/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2004)

KIS-HALAS JUDIT: Átformált hagyomány - a töröcskei öntőasszonyok

Az öntőasszonyok Az öntőasszonyok vagy röviden önfők az egész Dél-Dunántúlon egykor tevékenykedő javasok - Somogyban javasok - speciális, ilyen néven csak Somogyban megtalálható csoportját alkotják.

3 A javasokkal való azonosságukra utal, hogy a mai napig felváltva nevezik őket javósnak/javósasszonynak, illetve öntőasszonynak. Az öntők olyan népi gyógyítók, akik a rontás azonosításához és gyógyításához a viaszöntés technikáját alkalmazták és alkalmazzák napjainkban is, innen ered az elnevezés.

4 A közelmúltban az általuk kezelt, rontáseredetű betegségek közé tartozott az - elsősorban kisgyermekek körében előforduló - ijedtségnek nevezett tünetcsoport, az igézet, különböző bőrbetegségek, a fejfájás, a depressziós állapot.

5 Szintén a közelmúltig az öntőasszonyok az embereken kívül az állatok rontásnak tulajdonított betegségeinek gyógyításával is foglalkoztak, de az állattartás visszaszorulásával e tevékenységük megszűnt.

6 A gyógyításon kívül hozzájuk fordultak a párválasztás, illetve a párkapcsolat/házasság problémáinak megoldásáért.

7 Jelenlegi ismereteim alapján úgy tűnik, hogy Somogyban legtovább a töröcskei öntőasszonyok „működtek", és klientúrájuk messze túllépte a falu, a régió és a megye határait.

8 A töröcskei öntőasszonyok genealógiája Mondandómat világosabbá teszi a töröcskei öntőasszony-dinasztia genealógiája,

9 amely az /. ábrán látható. A sematikus genealógiai táblázatban egyrészt a Zsifkó és Fehér családokban egykor élt, illetve még most is élő öntőasszonyokat emelem ki nyomtatott nagybetűvel, másrészt azokat a családbeli nőket, akik ugyan tudták/tudják az öntőimádság szövegét (vastag betűvel), azonban mégsem váltak öntőasszonnyá. Fontosnak tartom, hogy a táblázatban csak azokat az öntőasszonyokat tüntetem föl, akiket a családi emlékezet nyilvántart, így az ábra nem csupán a kutató konstrukciója. A táblázatban teljes névvel szerepelnek a már elhunyt öntőasszonyok, ezzel szemben a még élő családtagokat csak monogramjukkal jelöltem, a személyiségi jogokat tiszteletben tartva. Ugyanez vonatkozik a dolgozatban közölt szövegek adatközlőire is. Az ábrán jól látható, hogy az öröklés kizárólag az egymást nem mindig közvetlenül követő generációk nőtagjai között folyt, a legkülönbözőbb rokoni kapcsolatok mentén: anya-lánya, anyai nőtestvér (nagynéni)-unokahúg, nagyanyós-unokameny. Ez érvényes az imaszöveg hagyományozása esetében is.

10 Illusztrációként álljon itt egy beszélgetés részlete, amelyben Zsifkó Mártonné Kovács Erzsébet (Öntő Örzse) még élő nőrokonai

11 mesélnek az egykori öntőasszony tudományszerzéséről: „Gy.: Honnan tanulta azt, hogy ő [...] öntött? Őneki honnan van, vagyis volt ez a képessége? Zs. A.: Hát, én ezt nem is tudom... Zs. Gy: Nagynénje. Zs. A.: Valami nagynénje volt a mamának, aki ilyenne' foglalkozott, és [...] mindig azt mondta, hogy rá hagyja."

12 Az affinális rokoni kapcsolatok csak akkor jutottak szerephez ebben a láncolatban, ha az öntőasszonynak vagy valamelyik testvérének nem volt lánya, leányunokája, aki-