Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 7/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2004)

Tabló - A rénszarvasok földjén Helena Ruotsala: Muuttuvat palkiset. Elo, työ ja ympäristö Kittilän Kyrön paliskunnan ja Kuolan Luujärven poronhoitokollektiiveissa vuosina 1930-1995 Sági Edit

as években a Kola-félszigetre települt komik, majd egy kisebb nyenyec csoport egyaránt bekapcsolódtak a réntenyésztésbe, és a számi rénkultúrával érintkezve, kölcsönös átvételek útján kialakították saját hagyományaikat. A kulturális csoportok közötti hatalmihierarchia-viszonyoknak megfelelően a réngazdaság államokon belüli szervezeti rendszerének egységesítésekor a finn kormány a számi réntenyésztési módnak a finn szervezeti rendszerhez való igazítását rendelte el. Hasonló módon, a Kola-félszigeti számik réntenyésztése a komi hagyományokhoz igazodott, majd a családi alapon (siita rendszerben

1 ) működő réntenyésztési az 1920-as évek végén, a kollektivizálás során kolhozokba és szovhozokba tömörítették. Napjainkban a körülbelül hatezer finnországi száminak csak egyharmada él rénszarvastenyésztésből, ugyanakkor a finnországi rentenyésztők túlnyomó többsége finn, és a rénszarvasok legnagyobb része is finn tulajdonban van. A közhittel ellentétben azonban a számik jelentős része sohasem élt kizárólag réntenyésztésből. A tengerparti fjordok, a tavak és a folyók mentét benépesítő számik életmódjában a halászat mindig felülmúlta a réntenyésztés jelentőségét. A tundráktól délebbre húzódó tűlevelű erdőkben a vadászat, a gyűjtögetés és a halászat úgyszintén szükségtelenné tette a nagy réncsordák tartását. A Kola-félsziget népességének nemzetiségi képe még összetettebb, és a mindössze I 800 fős számi kisebbség társadalmi, gazdasági és kulturális helyzete is egészen más viszonyrendszerben alakult és alakul ma is. Helena Ruotsala, aTurkui Egyetemen oktató etnológus, aki maga is lappföldi rénszarvastenyésztő szülők gyermekeként nőtt fel, A múlt és jelen a rénszarvaslegelőkön című könyvében (doktori disszertációjában) egy finnországi és egy Kola-félszigeti rénszarvastenyésztő csoport életét, munkáját, gazdasági és társadalmi környezetéhez való viszonyát mutatja be. Amint a mű címéből is látható, klasszikus összehasonlító etnológiai munkáról van szó, melyet a kutatónő hosszú idejű állomásozó terepmunkák során gyűjtött információinak analízise alapján öntött formába. Terepmunkáinak egyik helyszíne a finn Lappföld északnyugati részén, a kittiläi járásban fekvő Kyrö paliskunta (rénszarvas-tenyésztési szövetkezet) mintegy 1620 km

2 nagyságú területe, egyben a kutatónő szülőfalujának tágabb környezete. Adatközlőinek körét nagyrészt gyermekkora óta ismert barátai, iskolatársai, rokonai és ismerősei alkották. A szövetkezet a finn Lappföld legészakibb, számi többségű területének (Sápmi) határán, kopár fennsíkok (tunturik) által megszakított tűlevelű erdők öveztében helyezkedik el. Népességét finnek és számik vegyesen alkotják, akik folyamatos gazdasági-kereskedelmi és társadalmi-kulturális kapcsolatban állnak egymással. Kyrö - a tőle északabbra fekvő, számi többségű paliskuntákkal ellentétben - a finn réntenyésztési módot űzi, és azon területek közé tartozik, melyek ~ gazdaságában a réntenyésztés még szilárd alapokon nyugszik. A vizsgálati pont kivá- [3 lasztása a kutatónő személyes kötődése mellett abból az elméleti megfontolásból eredt, • hogy a finn rénszarvastenyésztés kulturális vizsgálata ez idáig háttérbe szorult a skan- ~3 dináv kutatásokban, mivel az etnológusok figyelmét elsősorban az egzotikusnak és őshonosnak tartott számi réntenyésztés kötötte le. Ennek következtében eddig a két csoport kulturális-gazdasági átvételeinek kölcsönössége és kétirányúsága sem kapott megfelelő hangsúlyt. Az összehasonlító vizsgálat másik terepe Oroszország északnyugati részén, a Kolafélszigeten elterülő rénszarvas-tenyésztési terület, a Lovozerói Rajon (finn nevén Luujärvi) két faluja, Lovozero és Krasznoselje réntenyésztő szövetkezetei. 299