Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 7/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2004)

Tabló

Tabló SCHLEICHER VERA Néprajzi kézikönyv kezdőknek és haladóknak Silke Göttsch - Albrecht Lehmann (Hrsg.): Methoden der Volkskunde. Positionen, Quellen, Arbeitsweisen der Europäischen Ethnologie. Berlin: Dietrich Reimer Verlag. 2001. 335 p. /Ethnologische Paperbacks/ T, udománytörténeti, elméleti és problémafelvető művek sorozatába illeszkedik ez a tanulmánykötet, amelyet hiánypótló módszertani kézikönyvnek szánt két szerkesztője: a Kiéli Egyetem - korábban muzeológusként dolgozó - professzor asszonya, Silke Göttsch, illetve a jelenleg a hamburgi egyetemen néprajzot oktató, de a szociológiában, pedagógiában és történettudományban egyaránt jártas Albert Lehmann. A sorozatcím (Etnológiai zsebkönyvek), a kötet címe (Néprajzi módszerek) és alcíme (Az európai etnológia helye, forrásai és munkamódszerei), valamint a tanulmányokban használt elnevezések (kulturális antropológia, empirikus kultúrakutatás) együtt írják körül azt a szakterületet, amely nevét ugyan még keresi, de helyét határozottan kijelöli a társadalomtudományok között, témáit és módszereit pedig elegánsan igazítja hozzá a késő modern kor sajátságaihoz. A német néprajztudomány régóta és nagy előszeretettel foglalkozik önmaga meghatározásával és történetével, a kötet hiánypótló jellege tehát semmiképpen sem a tudománytörténeti és módszertani reflexióban érvényesül, hanem a felvonultatott témák, források és módszerek aktualitásában. A második világháborúval válságba került német néprajz útkeresése I 954-ben a néprajz definiálásának kísérletével kezdődött (Hans Moser), majd véglegesnek látszó búcsút véve a „népélettől" az utóbbi harminc évben torkollt szenvedélyes diskurzusba, amelynek tétje a szaktudomány nyomasztó deficitjének felismerése és leküzdése, vagyis a Volks- és Völkerkunde újjászületése: az empirikus kultúratudomány elméletének és módszertanának elismertetése. [3 Ebbe a diskurzusba illeszkedik ez a módszertani tanulmánykötet, a szaktudomány • történetének azon nyugodalmas szakaszában, amelyben a terepmunka, a kvalitatív in- ~S terjú, az élettörténet-elemzés és a részt vevő megfigyelés mint néprajzi módszerek szerepe és jelentősége nem vita tárgya többé. Nem elsősorban az aktuálisan használt, sőt kifejezetten ajánlott módszerek értékét helyezik tehát a középpontba az egyes tanulmányok, hanem sokkal inkább a terepen zajló interakciók folyamatát, illetve a feltárt adatok történeti és jelenkori összefüggésekben történő értelmezését mutatják be és elemzik. Emellett az egyes szerzők kivétel nélkül kitérnek a rokon tudományágak koncepcióinak recepciójára és azok termékeny továbbgondolásának lehetőségeire. Ez az interdisz- 277 o