Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 7/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2004)

SÓLYOM BARBARA: Társadalmi és házassági mobilitás Dunabogdányban

menzió együtt, sokszor összefonódva határozta meg az emberek közötti kapcsolatokat. Egy sváb csak svábbal, katolikussal és rangjához méltóval házasodhatott össze. Az ettől eltérő variációk eleinte tiltottak, később „csak" megvetendők voltak. Ma már ez a követelmény a harmadik generációs alanyoknál érvényét vesztette. A mobilitási lehetőségek kiszélesedésével, a modernizációval nyitottá vált a falu, a történelmi események szükségszerű következményeként. Az első generáció már beletörődött a normák átalakulásába, de megjegyzés, kívánalom, olykor elszólás révén elhangzik még a múltbeli szokás iránti igény. A második generációban már találkozunk a „diploma diplomához házasodik" jelenséggel, de ez - nem meglepő módon - nagyon korlátozta a falun belüli párválasztást, hisz a „piaci viszonyok" ezt nem tették lehetővé. A harmadik generációban a vegyes házasságoknál inkább a lányok svábok, helybeliek, és a férjek magyarok, idegenek. Azt tapasztaltam, hogy a vegyes házasságok terjedésével a falusi közösség szokásai, normái, tradíciói, elvárásai a párválasztással, házasodással kapcsolatban rugalmasabbak lettek. Lazultak a szabályok, az elvárások; az eddig ismeretlen vagy el nem ismert, el nem fogadott házasfeleket, újfajta viselkedéseket, magatartásokat (például az esküvőn) egyre inkább tolerálják, elfogadják, minél több vegyes házasság köttetik, annál inkább, és ezzel együtt, egymásra kölcsönösen hatva és erősítve, a házasulandó felek is kevésbé érzik kötelező erejűnek, szigorúnak, megmásíthatatlannak az eddigi normákat, házasodási szokásokat. Mernek új elemeket, magatartásformákat bevinni párválasztásukba, házasságkötésükbe és az ezt követő házasságukba. Tehát egyfajta oda-vissza hatásról van szó a közösség és az egyén között. A második világháború utáni társadalmi változások megfigyelhetők a faluban is, például a gyermekszám az első generációnál kettő vagy három volt, a szülőknél még négyhat volt az átlagos. Ma azoknak, akik a faluban élnek, két-három gyermekük van, a Pestre költözötteknek már csak egy-kettő. Az aktív vallásgyakorlás csak az első generációs idősekre jellemző, a fiatalabbak főleg hétvégenként járnak templomba. Ez összefügghet a falun kívüli munkahelyekkel, az ingázással, a sok munkával, a vallás erejének csökkenésével, a vegyes házasságok gyakoriságával. Az együttélések száma nőtt a faluban, ez ma már elfogadott, nem szólják meg érte a párokat. Ötven évvel ezelőtt csak a templomi esküvő volt hiteles, ha valaki csak anyakönywezetőnél kötött házasságot, azt vadházasságnak, elítélendőnek tekintették a falubeliek. A válás az első generációsok idejében fel sem merült, ma már sok családban előfordul. Az életmódban is jelentős változások figyelhetők meg. A sváb ételeket csak az öregek készítik, azt is egyre ritkábban. Gyerekeik, unokáik nem tudják, hogyan kell főzni ezeket. Földműveléssel, piacra termeléssel ma már senki nem foglalkozik a faluban, csak annyit termelnek, amennyit elfogyasztanak. A földeket elvették, eladták, vagy az öröklődéssel felaprózódott. Svábul csak az öregek beszélnek, a gyerekek néha értik a nyelvet, de már nem beszélnek. Az öregek is keverik a magyar és a sváb szavakat, egy mondatban mindkettő előfordul. Viszont a németnyelv-tanulást ma fontosnak tartja a falu, már az óvodában tanulják a verseket, mondókákat, amit az iskolában emelt óraszámban folytatnak. Dunabogdányi kutatásom a társadalmi mobilitás folyamatának csak egy metszete. A párválasztási, házasodási szokásokban, normákban azért történtek gyökeres változások a második világháborút követően, mert ezt a társadalmi mobilitás más dimenziói lehetővé tették. A Dunabogdányban történt változások ugyanakkor nem tekinthetők egy