Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 7/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2004)

SÓLYOM BARBARA: Társadalmi és házassági mobilitás Dunabogdányban

as években egyre többen érettségiztek, és kerültek be főiskolákra, egyetemekre, dolgoztak a falun kívül, a környező városokban ingázókként. A parasztok létszáma megcsappant, az utódok más osztályokba és rétegekbe kerültek át, hiszen a vagyonelkobzások és a téeszesítés következtében a parasztokat megfosztották legfőbb létalapjuktól, a földtől. Én ezt a folyamatot kényszermobilitási folyamatnak tekintem. De a több lábon állás tradíciója a háború után is fennmaradt, és él mind a mai napig, ugyanígy a föld iránti szeretet, a föld elsődleges fontossága az életben. A második és főleg a harmadik generáció esetében már csak a tradíciókhoz való ragaszkodás jele a földművelés, megélni ugyanis ma sem lehet belőle. A munka kultusza mindhárom generáció esetében erőteljesen jelen van. Házassági mobilitás, párválasztás, házasságkötés A házasodási lehetőségek előírásában a fent már említett etnikai és felekezeti hovatartozás mellett egyaránt szerepet játszottak gazdasági megfontolások, érdekek. Ügyeltek a rangbéli egyezőségre, módos fiú módos lányt vegyen el, szegényebb, kőbányai fiú hozzá való szegény lányt. Egyik első generációs interjúalanyom jómódú gazdálkodócsalád leánygyermeke volt. Rendszeresen adtak el tejterméket a falubelieknek, és így ismerkedett meg egy kőbányászcsaláddal, ahol az egyik fiúgyermekkel egymásba szerettek. A szülők tiltották a kapcsolatot, az esküvőt csak azért nem akadályozták meg, mert közben kitelepítették őket. A leánygyermek azonban itthon maradt (senki nem érti, hogyan felejthették le őt a kitelepítettek listájáról). Mikor azonban a szülők hazajöttek amnesztiával, elköltöztek lányuktól, és életük végéig nagyon rossz volt a viszonyuk egymással a kőbányász férj miatt, „...úgyhogy azoknak nem volt nagyon földjük, főleg a hegyekben voltak földjeik nekik. És ebből kifolyólag sok nézeteltérés volt már így a fiatalok között, nagyon sokan, akik így földművesek voltak, beképzeltek voltak, mert volt nekik valamilyük, ugye, és aztán volt úgy, hát igen, hogy aztán egy szegény lány beleszeretett egy jobb módú fiúba, vagy fordítva, és ezáltal sok konfliktus volt az emberek között, hát a szülők nem akarták, hogy hozzámenjen egy olyanhoz, egy olyan lányhoz, akinek nincs semmi vagyona." A falu ez esetben nem közösítette ki a fiatal párt, de szem előtt voltak, figyelték őket, pletykáztak róluk. „A szegény-gazdag házasságból óriási ellentétek voltak, ez egzisztenciális kérdés. Ha egy gazdag szegényt vett el, az azzal jár, hogy a szegényt el kell tartani. Ez ellen a szülők voltak főleg, mert a szerelmes ember mit törődik evvel..." „...hogy enyhült-e a házasságután, ez karakter kérdése volt. Egy törtető biztos nem örült neki." „Avagyont mindig, mindenkinek, mindenáron gyarapítani kellett. Ez kötelesség volt, akár az egyén boldogságának feláldozásával is. Ahogy mondták: vagyon vagyonhoz házasodik." A második világháború előtt komoly szabályok vonatkoztak az udvarlásra, párválasztásra. Hétfőn, szerdán, pénteken nem volt szabad a legényeknek a leányokkal találkozni, udvarolni, nehogy a sok szórakozás a munka rovására menjen. Kedden és csütörtökön a meleg évszakokban esténként a leányok és a legények pár fős csoportokban a főutcán sétáltak le-föl, énekeltek (a sváb dalok többszólamúak, a csoportosulás minden tagja más szólamban énekelt), beszélgettek, udvaroltak egymásnak. Mivel a falu kicsi volt, mindenki ismert mindenkit, külön bemutatkozásra nem volt szükség. Csak a párok váltó-